Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Nem történt bűncselekmény, ezért szüntették meg Pikó Andrásék ellen a nyomozást

2019.10.06. 13:21

Csütörtökön a rendőrség megszüntette a nyomozást Pikó András közös ellenzéki polgármester-jelölt kampánycsapata ellen. Akkor a rendőrség azt mondta, a határozat tartalmát addig nem kommunikálják, amíg azt nem kézbesítették a címzettnek, tehát ebben az esetben a feljelentést tevő józsefvárosi választási irodának.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság most válaszolt a Mércének, akiknek röviden annyit írtak: "a nyomozást a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 398.§ (1) bekezdés a) pontja alapján" szüntették meg. Bár nem részletezik, ez a pont a BTK szerint annyit tesz, hogy

az eljárást azért szüntették meg, mert a cselekmény nem számít bűncselekménynek.

A rendőrségi határozatot elvileg a választási iroda jegyzője vette kézhez csütörtökön, és annak tartalmát nem közölte Pikó Andrásékkal. Közben pedig  a Magyar Nemzetnek azt mondták, kérvényezik a rendőrségi vizsgálat folytatásának elrendelését, mert szerintük a hatóság számos körülményt nem vizsgált kellő körültekintéssel, vagy figyelmen kívül hagyott. A Magyar Helsinki Bizottság posztja szerint viszont

a jegyző nem tehet panaszt, mert nyolc éve megváltozott a törvény.

 A törvény szerint ugyanis nem élhet panasszal a feljelentés elutasítása miatt, ha nem ő a bűncselekmény sértettje. Mint írják, a helyi választási iroda pedig nem sértett. "Senki nem sértettje, hiszen a rendőrség megszüntette az eljárást, tehát nem volt bűncselekmény, annak hiányában sértettje sem lehet. De ha történt volna jogsértés, annak sértettje a jegyző vagy az általa vezetett választási iroda akkor sem lehetne. Ezért nem kérheti a nyomozást megszüntető határozat megváltoztatását."

Szeptember 11-én Pikó András VIII. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt  kampányközpontját megszállták a rendőrök, és lefoglaltak néhány laptopot. A rögtönzött házkutatást azért tartották, mert a Magyar Nemzet egy fénykép alapján Pikóékat választási csalással vádolta.

A fotón egyébként számítógépek és ajánlóívek látszottak egymás mellett a kampányközpontban és lelkesen dolgozó kampányemberek. Udvarhelyi Tessza kampányfőnök korábban az Indexnek azt mondta, tisztában vannak felelősségükkel, amit a polgármesterjelöltet és a képviselőjelölteket ajánló aláírások gyűjtésével és kezelésével összefüggésben a jogszabály előír, így annak mindenben meg is felelnek, feleltek. Az ügyben a helyi választási iroda tett feljelentést.