Kiss-Rigó László püspök is beszállt a kampányba

2019.10.08. 12:10

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke a Délmagyar.hu-nak adott interjút, amelyben többek között arról beszélt, hogy éppen „a józan ész, illetve a józan ész hiánya küzd most egymással.”

Mindig is mondom, hogy Szegednek óriási lehetőségei lennének. Ha az egyetem, a város, a kormány és az egyházmegye megint össze tudna fogni, akkor hihetetlen dolgokat lehetne véghez vinni. Mi készek vagyunk erre

– jelentette ki Kiss-Rigó, aki szerint teljesen nyilvánvaló, hogy mi az érték és mi nem az. 

Az önkormányzati választást nagyon sokan a saját céljukra használják, eszük ágában nincs a település javán gondolkodni. Sajnos ez már majdnem, hogy megszokott jelenség. Mondom, én a józan észben bízom

– mondta. 

A Kiss-Rigó vezette egyházmegye még Lázár Jánostól kapott nagy ajándékot tavaly januárban: a kormány húszmilliárd forintos támogatásról döntött, mert a Szeged–Csanádi Egyházmegye 2030-ban lesz pont ezeréves. Az összeg több mint felét focistadionra költötték: a 8000 férőhelyes Szent Gellért Fórum nevű épület 13,4 milliárd forintból épült.

(444)