Az edelényi Fidesz elnöke mégsem támogatja Molnár Oszkárt

2019.10.12. 13:51

Kihátrált az edelényi Fidesz elnöke, Loj Balázs alpolgármester Molnár Oszkár mögül, írja a hvg.hu. A város polgármestere függetlenként, de Fidesz támogatással indult. A Fidesz támogatását annak ellenére kapta meg, hogy korábban kizárták a pártból. Kilenc éve egy testületi ülésen azt állította, hogy Edelényben a terhes roma nők gyógyszereket vesznek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy ártsanak a születendő gyereküknek, azért, hogy a beteg gyerekek után több segélyt kaphassanak. Nem ez volt az első megdöbbentő nyilatkozata, a zsidókról úgy nyilatkozott, hogy azok a be akarják kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot.

Molnárt 2010-ben már nem indította el a Fidesz Edelényben, majd kizárta a pártból is - bár hivatalosan nem a rasszista kijelentései miatt, hanem azért, mert függetlenként mégis elindult a választáson. Ezek után Molnár Oszkár 2014-ben függetlenként indult a polgármesteri posztért, amit a fideszes jelölttel szemben meg is nyert.

Molnár Oszkár
Molnár Oszkár
Fotó: Vajda János / MTI

Idén augusztusban Facebook-oldalán jelentette be, hogy polgármesterjelöltként ismét elindul Edelényben, újra függetlenként, de 9 év után újra a Fidesz-KDNP támogatásával. 

Egy nappal a választás előtt azonban a Fidesz helyi elnöke, Loj Balázs Facebook-posztjában már egy másik jelölt, Fischer Ferdinánd mellett állt ki. A posztban Loj azt írja, hogy a gátlástalan hazudozástól meg kell szabadítaniuk Edelényt. Egy mellékelt dokumentumban felidézi, hogy a Fidesznek nincs hivatalos jelöltje Edelényben, a helyi Fidesz-tagsággal sokat vitatkoztak azon, hogy indítsanak-e saját jelöltet Molnárral szemben, ahogy az is nagy fejtörést okozott, hogy engedjék-e neki a Fidesz-logó használatát.

Végül, írja Loj, engedtek, és bíztak abban, hogy Molnár nem borítja fel az együttműködést, de tévedtek. Írásában hosszan sorolja Molnár "baloldallal kötött alkuit", többek között azt, hogy Edelény főépítésze a volt esztergomi polgármester, Tétényi Éva, aki Loj szerint Bajnai Gordon rajongója, és havonta szidja az ATV-ben a kormányt és a miniszterelnököt.