Bűnügyi nyomozás megy a veresegyházi lakópark miatt

001  PVL1703
2019.10.12. 20:37 Módosítva: 2019.10.12. 20:38

Bűnügyi nyomozásról szóló levéllel kereste meg a NAV a Veresegyházon lévő Gyermekliget I. lakópark csaknem száz lakásának lakóit, akik egyre inkább tartanak attól, hogy a beruházó tartozásai miatt lakásukat és befizetett pénzüket is elveszíthetik. Az ügyben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság is nyomoz. (A beruházó és a finanszírozó vitájáról itt olvashatnak bővebben.) Ugyanígy járhatnak a Gyermekliget II. projekt vevői, azzal a különbséggel, hogy ott az építkezés is csak a kezdeteknél tart, míg az I-ben már sokan laknak is, igaz, használatbavételi engedély nélkül, átmeneti melegvízellátással, rendezetlen elektromos vezetékekkel.

Aki nem fizet hirtelen, az közmű nélkül marad

A 97 lakásos Gyermekliget I.-nek 2018 folyamán kellett volna elkészülnie. Mostanra nyilvánvaló, hogy nem csupán csúszásról, hanem komoly pénzügyi forráshiányról van szó, amit a beruházó a korábban tervezett ütemezésben nem tud biztosítani.

Ezért a vevők váratlanul a beruházó – az eredeti beruházót, a TP Komplexet felváltó, de ugyanúgy Gábor Csaba vállalkozóhoz köthető Ecomont Trade – új követelésével szembesültek:

  • Vagy újabb törlesztőrészt fizetnek, vagy lakhatásuk válik lehetetlenné az áram, a víz, a fűtés lekapcsolásával.
  • A lakóktól változó, fél-kétmillió forintos összeget kér a cég, úgy, hogy a vevők az elkészülési ütemnek megfelelően kifizették az önrészt, a többit már hitelből fedeznék – ha a lakások végre elérnék azt a készültségi szintet, amelyre a bank már megadná az előzetesen elbírált hitelt.

Ehhez azonban a lakásoknak használatbavételi engedélyt kellene kapniuk, hogy a lakók végre valódi lakások, ne pedig egy osztatlan telek közös tulajdonosai legyenek – már ha a tulajdoni lapon egyáltalán rajta vannak.A hitelt felvevő lakók tehát – összhangban az adásvételi szerződéssel – csak akkor tudnának fizetni, ha a lakások elkészülnének.

Egy szeptemberi lakossági fórumon Gábor Csaba elmondta, azért nem kéri a használatba vételi engedélyt, mert nincs rendezve az 1,8 milliárd forintos vitája az építkezésre hitelt  nyújtó Travil Invest Zrt-vel, amely nem adja meg előzetes hozzájárulását ahhoz, hogy a fedezetként szolgáló ingatlanról lekerüljön a jelzálog. Így - elmondása szerint - valójában a lakók érdekeit védi a hitelt nyújtó céggel szemben.

Valamin  összekaptak

A Travill Invest – amely tavaly februárban felmondta a hitelszerződést a TP Komplexszel, miután az előzetes megállapodással ellentétben a vevők által befizetett pénzek nem minden esetben jutottak el a hitel törlesztésére a céghez – korábban megerősítette: ha megvan a használatba vételi engedély, így a lakások albetétesítése, már könnyen el lehet rendezni a jelzálog levételét azokkal a vevőkkel, akik igazolhatóan kifizették az összeget a Travill Investnek. 

A képletet bonyolítja, hogy 2018 februárja után a TP Komplexet részben felváltó Ecomont Trade vált az eladóvá és a vevők pénze már oda folyt be, így kérdés, hogyan lehetne rendezni megnyugtatóan az ő tulajdonjogukat a beruházó és a finanszírozó közötti vitában.

Gábor Csaba állítása szerint a Travill egyszerűen rá akarja tenni a kezét a kétmilliárdos hitel fejében a vállalkozó szerint 6 milliárdot érő ingatlanfedezetre, ezért – tehát a lakók védelmében – nem kéri a használatbavételi engedélyt.

Úgy tűnik azonban, hogy ennek más oka is lehet: ehhez az építési naplót kellene lezárni, ezt a kivitelezést végző alvállalkozók tennék meg, ám tucatnyian vannak olyanok, akiknek a beruházó Ecomont vagy a TP Komplex nem fizetett. Esetenként 40-50 millió forintos tartozásokról van szó. Az alvállalkozók le is vonultak a területről, nem halad a készközeli Gyermekliget egy épületeinek befejezése és nem halad érdemben a Gyermekliget II sem.

Ingyen laknak, fizessenek 

Gábor Csaba szerint a követelése jogos: a lakók, nem fizetnek közös költséget – igaz, eközben a cég ipari áramot számláz a lakóknak és több lakó szerint hasraütésszerűen jönnek a számlák a vízfogyasztásról –, márpedig a bevételek nélkül nem fejezhetők be az épületek. A lakók fizetnének a szerződésnek megfelelően, de mivel a használatbavételi engedély nincs, így a bank nem folyósíthatja a hitelt.

Gábor Csaba szerint a helyzet egyszerű: fizessenek annyit, amennyit eddig fizettek volna a banknak törlesztőként és számítsák be az eredeti vételárba. Ha eddig  spóroltak volna, most könnyen utalhatnának. Nagyjából ez az álláspontja Gábornak, aki Facebookon keresztül is többször üzent a lakóknak.

A lakók – és a Gyermekliget II. vevői, akik leendő lakásaiknak többnyire csak az első részleteit fizették be – aggodalmait növeli, hogy most már

a TP Komplex mellett az Ecomont Trade ellen is végrehajtást jegyeztek be, És Gábor Csaba vállalkozóként is rajta  van a 100 millió forint feletti adótartozást felhalmozottak listáján.

Az újabb végrehajtás nem is a Travilltól indult, mivel az általa kezdeményezett végrehajtást a bíróság felfüggesztette, amíg döntés nem születik a TP Komplex által indított perben, amely a cég és a Travill Invest közötti hitelszerződés felmondásának jogszerűségét vitatja. 

A TP Komplextől az Ecomont Trade úgy vette meg az ingatlanokat, hogy azon a Travill Invest jelzáloga ellenére nem volt elidegenítési tilalom. A szerződésben volt ugyan kikötés arról, hogy a Travill hozzájárulása szükséges, ezt azonban – a Travill állítása szerint – az Ecomont és a TP Komplex nem vette figyelembe.

Az örökös polgármester közvetít

A helyzetet figyelemmel kíséri az önkormányzat is, amely ugyan nem érintett a beruházásban, de a telket tőle vette a Gábor Csabához köthető cég és az önkormányzat mindkét felet jól ismeri. A Veresegyházat 54 éve vezető Pásztor Béla elmondta, több évtizedes jó kapcsolata van a Travill Investtel, az önkormányzatnak többször nyújtott hitelt, kapcsolatuk bizalmas. Gábor Csaba cégei pedig építettek már bérlakásokat az önkormányzat megbízásából, és a kivitelezés minősége jó volt.

Pásztor Béla közvetítését ezért fogadta el a Travill Invest és az Ecomont Trade is. „A szándékok összevágnak, mindenki a megoldást keresi. Erre készített Gábor Csaba anyagot. A metodikával egyetértek, még ki kell tölteni számokkal. Ígérte, hogy a héten ez meglesz, de egyelőre nem jutott el hozzám. A dolog lényege, hogy a mozgás nem állt meg” – mondta Pásztor, aki ezúttal is elindul a polgármesteri posztért, és győzelme borítékolható. A polgármester elmondása szerint minden erejével a lakók érdekét védi, de a nyomozás az ügynek egy másik ága, abban az önkormányzat nem játszhat szerepet.

Arról nem tud, hogy Gábor Csaba az önkormányzathoz köthető személyektől több százmillió forintot követelt volna vissza az építkezés folytatása érdekében, bár Gábor már tavaly arról tájékoztatta a neki dolgozó alvállalkozókat, hogy esetenként az építkezéssel nem összefüggő,  "nulla munkáért" volt kénytelen a cég kifizeti több tízmillió forintot. Ezzel szemen Pásztor úgy tudja, hogy Gábor az, aki tartozik az önkormányzatnak, de ez nem kapcsolódik a Gyermekliget-projektekhez.

A konkrét számokat várja a Travill Invest is, de egyelőre a polgármester által javasolt és a felek által elfogadott előzetes bizonyítási eljárás nem kezdődött el.

Szeptember végén a megállapodás szerint  a Travill Invest is benyújtotta a kérdéseket amelyekre az eljárásnak ki kellene térnie. „Azt vártuk, hogy ezek eljutnak a jegyzőhöz, aki továbbítja azokat az előzetes bizonyítási eljárást végző szakértő. Helyette jött Gábor Csaba reorganizációs terve, számok nélkül. Ez így értelmetlen, elszámolni csak a számok ismeretében lehet” – közölték a Travill Investnél, ahol tartanak attól, hogy Gábor valójában pénzügyi piramist épít, korábbi tartozásait görgeti tovább újabb projektekbe.

Gábor szerint a számok alapvetően rendben vannak, hiszen 1,8 milliárddal tartozik és az ingatlanok összesen 6 milliárdot érnek. Igaz, a Travill ezt a becslést túlzónak tartja, ráadásul ezek nagy részét a lakók valójában kifizették. Nincs egyelőre válasz arra sem, hogyan lehet, hogy a lakások nagy részét Gábor már értékesítette, ezek az építkezésre mentek el, ám az alvállalkozók felé így is tartozásai vannak, miközben a bevételből ígérete szerint most azonnal 600 milliót tudna törleszteni a Travill felé. Elmondása szerint a Gyermekliget II bevételéből mindenképpen kifizeti majd tartozásait, ha a Travill más megoldásba nem menne bele. Bár ahhoz annak előbb fel kell épülnie. „A számok engem igazolnak majd. A reorganizációs tervünk igazságügyi szakértőkkel lesznek alátámasztva, a részletek szerdán tíz óa után nyilvánosak lesznek” – mondta Gábor Csaba, aki szerint a Travill is partner a folyamatban.

„A vizsgálat cég minden tartozását elszámolhatóan kimutatja mindenki megkapja jogos követelését és eredményt is realizálunk.” Gábor szerint a lakók többsége pozitívan viszonyul a helyzethez, újabb önrészt fizetett vagy próbál ehhez forrást találni, bár van egy kisebb rész, „aki ellenséges.” A NAV-vizsgálatot állítása szerint ő maga kérte cégeivel szemben, hogy bizonyítsa, minden renden van. Hogy a nem fizető lakóknak a közmű kikapcsolását helyezte kilátásba, ara annyit mondott: „Pletykákkal nem foglalkozom.”