Aliz
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Baloldali malter meg jobboldali malter, olyan nincsen

DSC 0292
2019.10.13. 09:14 Módosítva: 2019.10.13. 09:53
A rendszerváltástól húsz éven át volt polgármester Kalocsán, végig SZDSZ-es politikusként, az őszödi beszéd után néhány héttel 56 százalékot szerzett, az irányításával SZDSZ-es többség és SZDSZ-KDNP koalíció is volt a városban. A magát nemzeti liberálisnak valló Török Gusztáv Andor beszélt arról, mik voltak az SZDSZ legnagyobb hibái, hogyan lett Bács-Kiskun megye fideszes fellegvár, és hogy mi a baj Magyarországon a nemzeti szó használatával.

Kezdjük 2006 őszén. Néhány héttel vagyunk az őszödi beszéd után, Gyurcsány és a koalíciós pártok megítélése egymással versenyezve zuhan a mélybe. És akkor Kalocsán, egy nem egészen húszezer fős kisvárosban ön az SZDSZ jelöltjeként 56 százalékot szerezve sorozatban ötödször lesz polgármester, a tíz egyéni kerületből pedig nyolcban a pártja és az MSZP közös jelöltjei nyernek.

Igen, így történt. Ahogy telik az idő, egyre biztosabb vagyok abban, hogy vidéken nem értelmezték úgy az őszödi beszédet, ahogy az a sajtóban lejött. Mert valójában nem is a valódi jelentése jött le.

Miért, mi volt a valós jelentése?

Gyurcsány elcseszett egy mondatot. Nem azt mondta, hogy az egész politika húsz évet hazudott, hanem hogy „mi hazudtunk”, hogy magára mutatott. Holott biztos, hogy a teljes új politikusi generációra gondolt. A gazdaságpolitikában voltak hazudozások már az MDF idejétől. Nem ismerték be, hogy szarban vagyunk, osztogattak, osztogattak, aztán hoppá, elfogyott. Ez vezetett a Bokros-csomaghoz, amikor már nem lehetett tovább hova hátrálni. Amúgy amikor megismertem, Gyurcsány korrekt úriembernek tűnt, persze nem tudom, valójában milyen ember. Kicsit elvarázsolt volt, ilyen „mindent megoldok” típus. Mi mondtuk neki, hogy húsz éve dolgozunk ebben, nem ilyen egyszerű a politika, hogy kijelentem, jövőre Kánaán. De neki a belső kényszer azt diktálta, gondolom, hogy ezt kell mondania.

Tehát akkor csak annyi volt a titkuk 2006 őszén, hogy a kalocsaiak nem gondolták túl az őszödi beszédet?

Szerencsére Kalocsára a kibékíthetetlen politikai megosztottság, a politikai viták sosem voltak jellemzőek, de az egész megértéséhez vissza kell menni 1990-ig, amikor megalakult itt az első szabadon választott önkormányzat.

Rendben, menjünk! Sőt, még korábbra, oda, hogy vidéki agrárszakemberként, egy kisközségi téeszelnökként hogyan került kapcsolatba a politikával, és pláne hogyan a belvárosi értelmiségi pártnak mondott SZDSZ-szel?

Valóban, agrármérnök vagyok, üzemszervezői végzettséggel, tehát kicsit a közgazdaságba is beleláttam. Növénytermesztési szaktanácsadóként dolgoztam egy termelési rendszernél, majd annak lettem a kalocsai központi vezetője, aztán 1987-ben a szomszédos Foktőn megválasztottak tsz-elnöknek. Ott dolgoztam, amikor jöttek a rendszerváltás előhangjai. De az SZDSZ-be csak akkor léptem be, amikor Romániában 1989 decemberében lőttek. Láttam, hogy ennek fele se tréfa, fiatalemberként talán bele kellene nekünk is segíteni, hogy jó irányba induljanak nálunk a dolgok.

De miért éppen az SZDSZ?

Olvastam az akkor alakuló politikai társaságok programjait, elsősorban a mezőgazdasággal kapcsolatos pontokat. És az SZDSZ-é tetszett a legjobban, a Juhász Pali által kitalált terv, hogy holdingrendszerré kell átszervezni a nagyüzemeket, és bár a tulajdonjogokat rendezni kell, nem szabad kis parcellákra szétosztani a földet, mert az nem gazdaságos. Pali egyébként Magyar Bálinttal és meg nem is tudom, kikkel, valamikor a '80-as évek elején vagy '70-es évek végén, itt voltak szociológiai kutatáson, tehát a térséget ismerte. Később volt is soltvadkerti országgyűlési képviselőjelölt.

Ön hogyan lett a kalocsai SZDSZ frontembere?

A tavaszi parlamenti választás idején csináltuk a kampányt – végül meg is nyerte a jelöltünk, Andriska Géza a mandátumot –, jártuk a falvakat, nagy zászlókkal. 50-60 autóval, kürtöléssel, ment rendesen a roadshow. És így csöppentem bele a politikába, azelőtt inkább nemzeti dolgokkal foglalkoztam, például Erdélyt jártuk a barátainkkal. A családi indíttatásom is megfelelő volt, hogy úgy mondjam, apám négy évig volt háborúban, négy évig hadifogságban, megjárta a Don-kanyart és a Vajdaságot, a nagyszüleimet '45 után kulákká minősítették, nagymamám másfél évet ült, nagyapám meg három évet. Szóval senki nem mondhatta rám, hogy baloldali gondolkodású lennék, inkább nemzeti liberálisnak vallottam és vallom máig is magamat.

Mennyire volt éles vidéken az a fajta szembenállás, ami az országos politikában már akkor kézzelfogható volt az MDF és az SZDSZ között?

Nem tudott arról itt senki, meg itt nem is volt olyan jellegű kiélezett harc. Egy kisvárosnak a hangulata az egész más, itt ismer mindenki mindenkit. Ragasztottuk a plakátokat, és akkor mikor végeztünk, akkor utána leültünk sörözni közösen, a fórumosokkal, a kisgazdákkal, élveztük a dolgot. A két forduló között, akkor már volt feszültség, de az se durvaságokban jelent meg, hanem hogy például már nem voltak sörözések. Maga a helyi SZDSZ-tagság sem volt radikális, inkább a Tölgyessy-féle vonalhoz állt közelebb. Lehet, hogy sok mindenben kicsit naivak voltunk, de akkor nem volt ekkora szembenállás.

Visszatérve a választásra: akkor még nem közvetlen polgármester-választás volt, hanem a bekerült képviselők döntöttek arról, ki vezesse a várost. A helyi párttagságból sokan megkerestek, hogy nekem kellene polgármesternek lennem, így az SZDSZ listájának a vezetője én lettem. És akkor mi teljesen megnyertük a várost, minden egyéni körzetben győztünk, és még a listán is, úgyhogy 70 százalék fölött volt a képviselő-testületben az SZDSZ-esek száma. Ilyen körülmények között kezdtünk hozzá a tanácsrendszer lebontásához, a Kalocsán elmaradt fejlesztések bepótlásához, miközben foglalkoznunk kellett az egyházi vagyon visszaadásával is.

Egy érsekségi székhelyen ez mennyire jelentett gondot?

Az együttműködésre törekedtünk az önkormányzatban mindenkivel. A többi párt képviselőivel is, de külső partnerekkel, így a cégekkel és az érsek úrral is. Szerencsére az akkor érsek úr, Dankó László egy igazi nyugatos szemléletű, világlátott úriember volt, évekig élt Rómában. Vele nagyon korrekten tudtunk tárgyalni, és problémák nélkül meg tudtunk állapodni mindenről. Talán szabad ennyi idő után elárulni, hogy előfordult, hogy mielőtt mentünk föl tárgyalni Pestre, én az államtitkárságra, az érsek úr meg a püspöki titkárságra, előre megbeszéltük, hogy mit mondunk, így fönt se volt ütközés, nem kellett félni, hogy valaki beleszól az egyezségünkbe.

A városfejlesztési feladatok nehezebbek voltak, Kalocsa nagyon elmaradott helyzetbe került a rendszerváltás idejére. Bács-Kiskun megyében két városban nem volt gázenergia, Kiskőrösön és Kalocsán, szénnel fűtöttek még '90-ben is, meg olajjal. És az piszok drága volt, meg hát büdös. Lényegében nem volt telefonhálózat, a szennyvíznek is csak körülbelül olyan 20%-a volt tisztítva, az utcák egyharmadának nem volt szilárd aszfaltburkolata. Az első ciklusban sikerült idehozni Kiskőrössel összefogva a gázt Szankról, beindult a szennyvízberuházás, és talán a megyében az elsők voltunk, akik megcsináltuk a szennyvíztisztítást az egész városban. A második ciklusban elértük, hogy minden út le lett betonozva, aztán még rádiót és saját tévét is csináltunk. Amire kiírtak pályázatot, és egy kicsit is rá lehetett húzni a városra, mi pályáztunk. Támadtak is bennünket, hogy többször nem arra pályázunk, ami éppen a városnak kell, de hát mondtam mindig, hogy arra tudunk, amire adnak.

Ezt a konszenzusos városvezetést nem nehezítette az, hogy közben azért a politikában 1994-ben jött egy földcsuszamlásszerű MSZP-győzelem, ami után az SZDSZ váratlan fordulattal beállt az MSZP mellé?

Nem volt ebből gond, itt, Kalocsán húsz évig mindig az SZDSZ nyert, szóval többségben voltunk 94-98 között is. A harmadik ciklusnál, 1998 őszén csináltuk az első koalíciót. A KDNP-vel álltunk össze, mert az MSZP beindított ellenünk egy polgármesterjelöltet. Aztán a ciklus elején az MSZP néhány tagja kijelentette, hogy ők az ellenzék, a helyi ellenzék. Persze rájöttek, hogy az hülyeség, nincs értelme egy 18 ezer lakosú városban eljátszani ezt a dolgot. Baloldali malter meg jobboldali malter, olyan nincsen. Voltak ütközéseink néhány dologban, de a szavazással ezt rendesen lehetett kezelni, amikor biztosak voltunk abban, hogy igazunk van. És hát ki nem gondolná magáról, hogy igaza van.

Abból, hogy az SZDSZ 1994-es együttműködése az MSZP-vel, majd más politikai lépései a párton belül mekkora vihart kavartak, mennyire szűrődött le a vidéki tagsághoz?

Nem gyűrűzött, egyáltalán nem gyűrűzött le. Tölgyessy összefeszüléséről a párt más vezetőivel azt tudtuk, hogy Péter lemondott vagy leváltották. Fönn, Pesten ugye volt országos tanácsnak ülése, ott azt éreztük mi, vidékiek, hogy hát ezek bolondok, ezek veszekednek, méghozzá miken. Elveken veszekednek, még csak nem is gyakorlatias dolgokon.

Amikor a 98-as választásokon kibukott a kormányról az SZDSZ, mennyivel lett nehezebb a dolguk?

Nyilván könnyebb volt lobbizni, amíg kormányon voltunk. De nekünk itt helyben sok változást nem hozott a Fidesz kormányra kerülése. Itt helyben nagyobb lett egy picit a fideszesek szája, egy-két helyi gúnárnyakú kinyújtotta a fejét, mert ők győztek az országban, de hát ugye a helyi választást megint mi nyertünk. Aztán megpróbálkoztak azzal, hogy akkor majd fentről kormány így meg úgy, de mi mondtuk, hogy ácsi, ez Kalocsa, a kormány ott van, mi meg itt.

Lehet, hogy akkor még a Fideszen belül más hangok voltak, lehet, hogy kicsit szóltak nekik, hogy ez nem kell, azt is el tudom képzelni, hogy az érsek a háttérben békített. De a lényeg, hogy az első Fidesz-kormány alatt nem éreztük a kiközösítést, majdhogynem akkor nyertük a legtöbb támogatást, persze több pénz is volt, mint korábban Akkor még nem érvényesült az, amit most lehet hallani, hogy majd csak a mi bandánk kap pénzt. Talán az utolsó évben éleződött a dolog, de az már belecsúszott a kampányokba.

A 2002-es választást 70 százalék fölötti szavazataránnyal nyerte meg.

Igen, akkor nagyon nagyot nyertünk, ami szerint a nagy fejlesztéseknek volt köszönhető. Minden nagy dolgot, amiben korábban le volt maradva a megyében a városunk, megcsináltunk, most már ugyanott vagyunk, ahol például Baja.

Azért, ahogy mondta, a politika nem arról szól, hogy „mindent megoldok”. Milyen kudarcélményei maradt a húsz év polgármesterség után?

Elsősorban a Duna-híd. Azért nagyon harcoltunk, anélkül, ha úgy tetszik, Kalocsa is egy zsáktelepülésszerű valami. Részben emiatt a munkahelyteremtés sem ment. Lejött a befektető az 51-esen, akkor még M6-os se volt, dunaújvárosi Duna-híd se volt, szóval lezötykölődött, és már fordult is vissza. Pedig mi, amit egy önkormányzat tehet, megtettük, megszereztünk egy csomó földterületet, az orosz laktanyát és a lakótelepet megszereztük az egész nagy repteret szintén. A volt orosz telepen 430-440 önkormányzati lakást felújítottunk, majd eladtuk a város lakóinak – annyiért, amennyibe nekünk került. Az országban ez lényegében egyedülálló fejlesztés volt. De ettől még munkahelyek nem keletkeztek, hiába tárgyaltunk minisztériumokon keresztül, testvérvárosokon keresztül, ha a várost nem lehetett komfortosan megközelíteni.

Többször is említette, hogy a polgármestersége idején, főleg a kezdeti időszakban, politikai csaták nélkül, konszenzussal vezették a várost. Mostanra már láthatóan át van politizálva helyi szinten is a közélet, ráadásul az SZDSZ sokak szemében egyfajta szitokszóvá vált. Ezt milyen érzés megélni? Vagy milyen volt már akár az aktív politika utolsó éveiben szembesülni ezzel?

Itt, Kalocsán nem bántották annyira az SZDSZ-t. Nem tudom, lehet, hogy miattunk, mert jól álltunk a lakosságnál. De ami országosan a koalíciós kormányzás utolsó éveiben ment, az borzasztó volt. Az MSZP legnagyobb bűne volt, hogy az SZDSZ-t bűnbakká tette, így az úgynevezett baloldali szavazók is ellenünk fordultak. Közben jobbról is kaptuk a támadásokat, bekerítettek minket, olyan volt ez, mint két malomkerék közé kerülni, amiben csak felőrlődni lehet. Aztán jöttek fönn, a párton belül is a problémák, mindenki összeveszett mindenkivel.

Ekkor szűnt meg a kalocsai SZDSZ is? Hiszen 2010-ben már egy civil szervezet jelöltjeként indult.

Az 2009-ben volt, Retkes Attila idején, amikor itt a kalocsai társaság, akik még maradtunk, egy az egyben kiléptünk az SZDSZ-ből. Akkor már mentek a cirkuszok a párton belül, a korábbi vezetők, Pető, Magyar Bálint, Kuncze Gábor – akit különösen sajnálok, személyesen is jó viszonyban voltunk – a háttérbe vonultak. Ráadásul én az SZDSZ-ben megyei elnök és az országos tanács tagja voltam. Emiatt aztán 2010-ben egyesületi formában indultunk, én polgármesterjelöltként olyan 40 százalék körüli eredményt értem el. Akkor még listán visszakerültünk a testületbe, én meg a korábbi alpolgármesterem. Hát ott elkezdődött a személyeskedés, volt üzengetés, rendőrségi följelentés. Mondanom se kell, semmi nem állt meg, nem úgy neveltek bennünket, hogy lopjunk. Aztán talán egy évig még mentek a szapulások, hogy mi voltunk, akik tönkretettük a várost. Végül idén, teljesen váratlanul, a fideszesek szavazataival együtt, sőt, talán az ő kezdeményezésükre, kitüntettek azért, amit a városért tettem. Volt nagy meglepetés, nem mondom.

A megyei politika korábbi aktív résztvevőjeként mit gondol, hogyan lett Bács-Kiskun a Fidesz egyik fellegvára?

Nagyon egyszerű. A megyében van nagyjából 120 település, kevés nagyobb város, sok kistelepülés konzervatív beállítottságú és életvitelű, a vallásukat gyakorló emberekkel. Én itt születtem, tudom, milyen ez, az én szüleim is ilyenek voltak. Hittanórára jártam, megkereszteltek. No, és amikor ezekbe a falvakba betette a lábát a politika, akkor ilyen környezetben csak a jobboldal jöhetett ki győztesen. Ráadásul az egyház, főleg az utóbbi években, kőkeményen beállt a Fidesz mellé, bár tapasztalatom szerint emiatt már pártoltak is el híveik. Merthogy ekkorra a Fidesz, mint egy kisgömböc, szépen felfalta a jobboldalt, a KDNP-t, az MDF-et, elintézte a kisgazdákat. De volt itt még valami nagyon fontos, nemcsak a megyében, hanem az országban sokfelé.

Mire gondol?

A nemzeti szó használatára. Az SZDSZ ebben nagyot hibázott, mert a nemzeti szónak a jó tartalmát kiengedte, a Fidesz pedig elkövetett vele egy nagy bűnt: ezt a szó elvette, kisajátította magának, és rosszul használja. Tehát nem a Deák Ferenc-i vagy Eötvös-féle nemzeti vonalról szól a politikájuk, hanem a franc tudja, miről. Szerintem a normális nemzeti liberalizmusnak lenne jövője, ha a Fidesz nem vinné el a nemzeti szót ilyen teljes kirekesztésbe. Hogy egy kampányban azt mondod az ellenfeledre, hogy hazaáruló. Attól, hogy valaki mást gondol egy ügyről, arra még nem szabad rámondani, hogy hazaáruló. Most mégis ez történik, Akármit akar Orbán Viktor meg a csapat, leönti nemzeti színnel, egy kis piros, fehér, egy kis zöld, és akkor így lehet eladni még a szart is. Már bocsánat a kifejezésért.

A beszélgetés elején kicsit mintha idealizálta volna a kilencvenes rendszerváltást, de persze el is ismerte, hogy talán sok szempontból naivak is voltak akkor. Az elmúlt tíz évben viszont Magyarország láthatóan egy másik politikai pályán indult el. Mire számít, tartósan ez lesz Magyarország jövőképe, vagy elképzelhetőnek tart egy újabb nagy fordulatot?

Én bízom abban, hogy kijózanodik a nép, hogy lesz egy olyan vezetői garnitúra, amely kijózanítja a népet. Mert akárhogy is nézzük, a népnek egy része áll mögöttük, az a rész viszont bármilyen hülyeségben is kitart mellettük. Az viszont fontos, hogy nem minden hülyeség, amit csinálnak, a külföldi devizákból való adósság kimentése magyar forintra, az nagyon fontos volt. A családvédelmi program egy része hülyeség, de az, hogy a születések számát emelni akarják, sok szempontból szintén jó dolog. Szóval vannak, amiben támogatni lehetne őket, de elcseszik a lopással, meg ezzel a szemlélettel, hogy mindenki, aki nem a mi társaságunk, az ellenség.

Azt elképzelhetőnek tartja, hogy reaktiválja magát, és visszatérjen a politikába?

Országosan biztosan nem vállalok semmit, a huszonnégy év elég volt. Érdekel, nagyon érdekel a politika, különösen a városi ügyek alakulása, mindent elolvasok, ami politikáról szól, de már csak magánvéleményem van a dolgokról. Az viszont van mindenről, és el is mondom, még ha nincs is mindig igazam. Hatvanhét éves vagyok, ennél többre már nem törekszem.

(Borítókép: Bődey János / Index)