Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Újraszámolást kezdeményez a győri ellenzék

2019.10.14. 15:38 Módosítva: 2019.10.14. 17:47

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás - jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt. Meglátása szerint tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.

Glázer beszélt arról is, hogy az összefogás feljelentést tesz a Jobbik négy visszalépett önkormányzati képviselőjelöltje ellen választópolgárok félrevezetése miatt. A Jobbik győri szervezetének négy képviselőjelöltje október 8-án, a Borkai-botrány kitörése után lépett ki az összefogásból, így négy választókörzetben jelölt nélkül maradtak - emlékeztetett.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma. Hozzátette, hogy 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen.

A 8-as számú választókörzet egyik szavazókörében például a jegyzőkönyv szerint a polgármesteri szavazatoknál 13 volt a szavazatkülönbség Glázer Tímea és Borkai Zsolt között, azonban a képviselői szavazólapokból két darab eltűnt, és 19 volt az érvénytelen szavazólapok száma - részletezte a szocialista politikus. Megfogalmazása szerint "egyenesen kimutatható", hogy hiányoznak olyan szavazatok, amelyek Glázer Tímea esélyeit növelték volna.

Ebből mi vélelmezhetjük, hogy történhetett választási csalás is, de mi szeretnénk bebizonyítani, hogy nem történt

- mondta Pollreisz Balázs, aki a rendőrségi feljelentésről azt mondta: meglátásuk szerint a választás rendjével összefüggő bűncselekményt követett el a Jobbikból azóta kizárt négy jelölt, akik az összefogásból való kilépéssel a Fideszt támogatták, azonban a feljelentés részleteiről nem kívánt többet mondani. Az önkormányzati választás napján egyébként az összefogásból kilépő jobbikosok a Civilek Győrért Egyesület néhány tagjával kvaterkáztak, az esetet a helyi momentumosok videóra is vették.

Mint megírtuk, vasárnap a szexbotrány ellenére újrázni tudott Borkai Zsolt, aki 19 312 szavazatot kapott, míg Glázer Gímea 18 671-et. A 44 947 szavazólapból az érvénytelenek száma 1381 lett.