Ezeket lehet majd számonkérni Karácsony Gergelyen

01
2019.10.14. 20:54 Módosítva: 2019.10.14. 22:32

Karácsony Gergely lett Budapest új főpolgármestere. Az önkormányzati választást megelőző kampányban előszeretettel hangoztatta, hogy ő bizony programmal készült, annak pontjait többször is citálta. Arról is sokszor beszélt, megválasztása esetén mik lesznek azok a tevékenységek, amikbe rögtön belevág. 

Most, hogy Budapest választott, nézzük meg újra, milyen ígéreteket tett korábban Karácsony Gergely. 

A konkrét ígéretek

Ebből van bőven. Karácsony „átlátható, zöld és szolidáris” Budapest programot indít el ígéretei szerint, na meg hogy „visszaviszi a várost Európába”.

Egyik fő pontként bedobta a BKV-bombát: azt ígérte, ingyenessé teszi a tömegközlekedést a tizennégy éven aluliak és az álláskeresők számára. Ez a pont egyébként nem tőle, hanem Kálmán Olga programjából származik. Azt is mondta, el akarja érni, hogy a ciklus végéig az éves BKV-bérlet napi 100 forintot jelentsen. 

Programjából persze nem hagyta ki a nyugdíjasokat sem, akiknek a szavazatáért az elmúlt 30 év politikai kurzusai egymásra licitálva ígértek meg mindent, amit nem szégyelltek. Nemcsak a választási évben, hanem minden évben legalább 20 ezer forint fűtési támogatást ad a nyugdíjasoknak és a rászoruló családoknak, ígérte Karácsony. Olyan konkrét vállalást is tett, mint hogy minden kerület vállaljon részt abból, hogy a fűtési szezonban a családok ki tudják fizetni a számláikat. 

Az egészségügyi ellátásra is tett néhány ígéretet: azt mondta, addig ne legyen stadionberuházás, amíg nincs minden kerületben egy CT-berendezés. Megígérte, hogy ha megválasztják, fővárosi finanszírozású szűrőprogramot indít a rákos megbetegedések kiszűrése érdekében.

Beszélt a budapesti cégekről is: amint vasárnap kiderültek az eredmények, az Indexnek úgy nyilatkozott, a fővárosi cégeknél betiltja a túlóratörvény alkalmazását. Korábban arról is beszélt, esélyegyenlőségi irodát hoz majd létre, a nők és a férfiak bére egyenlő lesz a budapesti cégeknél.

Az első ígéretek egyikeként elvileg azon melegében kihirdeti a klímavészhelyzetet, és elindítja Budapest zöldítési programját. Emellett létrehozná Budapest legnagyobb zöldövezetét a Margitszigettől a Római-partig. És itt egy romantikus ötlet, ami eredetileg a szocialista Horváth Csabától származik, de Karácsony Gergely is felvette a saját programjába: minden Budapesten születő gyerek kap egy fát, ami szerinte évente 15 ezer facsemetét jelent. Tarlós István tervei nyomán új zöldfelületeket is ígért, méghozzá Észak-Csepelre és Ferencvárosba.

Bevezetné az általa Tiborcz-adónak nevezett javaslatát: ennek értelmében az 500 millió forint feletti budapesti ingatlanokat megadóztatná, az ebből befolyó összeget pedig szociális bérlakásépítésre költené. Erről korábban azt mondta, a budapesti lakásállományon belül az önkormányzati bérlakások arányát 4,5-ről tíz százalékra emelné, lakásügyi ombudsmant nevezne ki, a lakbért pedig az önkormányzati lakások esetében jövedelmi helyzethez igazítanák.

Korábban azt is mondta, bevezetné a budapesti főkertész tisztséget. A Fővárosi Önkormányzat épületét megújítanák, azon a területen, ahol jelenleg a képviselők parkolnak, parkot terveznek, ami minden budapesti előtt nyitva lenne.

Állítja, bevezeti a legszigorúbb átláthatósági rendelkezéseket. Elkezdik feldolgozni az elmúlt öt év minden szerződését, és ezeket nyilvánosságra hozzák, jogi elemzés alá vetik, és ha találnak elítélendő vagy bűncselekményre utaló jelenséget, akkor ezeket kivizsgálják, mondja Karácsony.

Külön irodát akar nyitni a Fővárosi Önkormányzatban arra, hogy Budapest közvetlenül lobbizzon támogatásért Brüsszelben.

A Pride felvonulásokon is ott lesz, mert szerinte egy főpolgármesternek ott a helye.

A kevésbé kiforrott tervek

Kissé sötétben tapogatózva ígért némi változást Ferihegy zaj- és légszennyezésével kapcsolatban, bár semmi konkrétumot. Azt mondta, „rövid, közép és hosszú távon” keresnek megoldást, de az igazi megoldás egy Budapesttől távolabbi repülőtér lenne.

Közvetlenül megválasztása után az autósközlekedésről és parkolásról is beszélt. Azt ígérte, az első perctől kezdve kivonja az autókat hétvégente a rakpartról, hosszú távon pedig visszaadná azt a gyalogosoknak és kerékpárosoknak. A parkolásról annyit mondott, egységes parkolási koncepciót szeretne, de ezt a kerületekkel kell átbeszélnie.

Mindezen ígéretekről egyébként még a választás előtt a főpolgármesterségben jártas Tarlós István úgy reagált, Karácsony Gergely olyan ígéreteket tesz, amikre főpolgármesterként nem lenne kompetenciája vagy mozgástere. Például szerinte hiába ígért stadionok helyett CT-berendezéseket, ha „ez a pénz soha nem kerülne hozzá”.

(Borítókép: Huszti István / Index)