Jónás, Renátó
4 °C
10 °C
Index - In English In English Eng

Komárom-Esztergom: a Fidesz elvesztette Tatabányát

2019.10.14. 01:14 Módosítva: 2019.10.14. 01:17

Tatabányán 2010 után ellenzéki polgármester kerül hatalomra, Esztergomban nyert a Mol vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak az unokaöccse. Tata és Komárom is fideszes maradt, a megyei közgyűlésben végül 9 mandátumot kapott a Fidesz, 6-ot pedig a DK–Jobbik–MSZP–Párbeszéd–Momentum. 

Tatabánya: Az ellenzék jelöltje nyert

Tatabányán a Fidesz a jelenlegi polgármestert, Schmidt Csabát indította újra, aki 2010-ben még fölényesen verte az MSZP-s ellenfelét, most azonban Szücsné Posztovics Ilona, az ellenzéki összefogás jelöltje kapta a szavazatok 49,18 százalékát.  Schmidt elődje egyébként Bencsik János volt, aki 1990-től kezdve az összes választást megnyerte. Az első hármat SZDSZ-jelöltként, aztán 2002-ben függetlenként, 2006-ben pedig már fideszesként indult.

2010-ben, húsz év után azért adta át a helyét Schmidtnek, az addigi alpolgármesterének, mert belőle klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár lett. Erről a pozícióról 2011 végén távozott. 2016-ban még arról írtunk, hogy Bencsiknek valószínűleg magyarázkodnia kell amiatt, hogy nagyon kevesen vettek részt a népszavazáson, pedig az önkormányzat 3,5 millió forintot különített el az önkormányzat a saját költségvetéséből arra, hogy meggyőzze az embereket, hogy minél többen járuljanak a szavazóurnákhoz.  

Esztergom: Fölényesen nyert a fideszes Hernádi Ádám 

Esztergomban 2014 óta Romanek Etelka a polgármester, idén azonban nem ő, hanem Hernádi Ádám lett a Fidesz jelöltje, aki meg is kapta a szavazatok 58,28 százalékát.  Hernádi a Mol vezérigazgatójának, Hernádi Zsoltnak az unokaöccse, és előbb Orbán Viktor személyi titkárának titkára volt, majd trafikkoncessziókról döntött, aztán kioszthatott néhány milliárdnyi támogatást a nagybátyjának.

Ellenfele Cserép János informatikai vállalkozó, a Szeretgom oldal alapítója, közleménye szerint lassan tíz éve azért dolgozik, hogy fényt derítsen a várost érintő visszaélésekre, korrupciós ügyekre, ez csak a szavazatok 26,72 százalékára volt elég.  Bár Cserép Jánost támogatták az ellenzékiek, elindult a polgármesteri címért Réfalvy Gergely is, aki önmagát függetlenként aposztrofálta ugyan, de nem ismeretlen számára a politikai világa, ugyanis a KDNP esztergomi elnöke volt, ám 2013-ban lemondott a helyi szervezet vezetéséről, és kilépett a pártból. Kereszténydemokrataként egyébként többször is konfrontálódott a helyi, zűrös ügyeiről elhíresült Fidesszel.

Komáromban, Tatán és Oroszlányban is ugyanaz maradt a polgármester

Komáromban is az eddigi fideszes polgármester, Molnár Attila újrázott 66,76 százalékkal. A legfőbb kihívója a közös ellenzéki jelölt, Nemes Andrea volt, aki a szavazatok 28,71 százalékát szerezte meg.

2006 óta a fideszes Michl József Tata polgármestere, vasárnap is ő kapta a szavazatok többségét, 57,38 százalékot. Kihívója,  Popovics Judit a szavazatok 42,67 százalékát kapta meg. 

A Kúria jogerős ítélete szerint az oroszlányi képviselő-testület 2015-ben jogszabályellenesen állapította meg az oroszlányi polgármester, Lazók Zoltán fizetését, emiatt a város vezetője két év alatt a különböző juttatásokkal együtt 5,2 millió forinttal több pénzt vehetett fel. A döntés után Lazók azt mondta, vissza fogja fizetni a pénzt. A választópolgárok hittek neki, vasárnap meg is kapta a szavazatok 69,27 százalékát. 

Dorogon egyetlen jelölt volt, az egykori szocialista parlamenti képviselő, Tittmann János, aki most függetlenként indult és győzött.