Szombathelyen tarolt az ellenzék, Vas megye fideszes maradt

2019.10.14. 00:44

Szombathelyen teljesen átvette az irányítást az ellenzék, Vas megye többi nagyobb településén és a megyei közgyűlésben viszont erős maradt a Fidesz a 2019-es önkormányzati választáson. A megyeszékhelyen fideszes belső konfliktusok is nehezítették a kormánypárt dolgát, no meg az, hogy a közgyűlésben már az év elején átvette az irányítást az ellenzék.

Kérdés, hogy mi jön ezután a kampány egyik legforróbb csataterének tekinthető városban. De még mielőtt az eredményekbe belemennénk, érdemes megemlíteni, hogy 

Vas megyében vettek részt a legtöbben a választáson az országban, itt a választók 53,82 százaléka elment szavazni. 

Szombathely a kampány egyik legérdekesebb versenyét hozta, itt ugyanis a közgyűlésben többségben lévő ellenzék alakja, Nemény András indult a helyi politikába eddig bele nem folyó, eddig megyei jegyzőként dolgozó 33 éves fideszes Balázsy Péterrel szemben, harmadik kihívóként pedig elindult függetlenként a város eddigi fideszes alpolgármestere, Koczka Tibor is.

A kampány is eseményekben gazdag volt, a város országgyűlési képviselője és a Fidesz helyi erős embere, Hende Csaba Balázsy kampányrendezvényén "Hazaáruló" skandálására buzdította a résztvevőket Nemény képe láttán, a kormánymédia szerint Nemény migránsokat akar a városba telepíteni Soros szervezetein keresztül, Nemény pedig azzal vádolta a Fideszt, hogy illegális ukrán bevándorlóknak épít munkásszállókat Szombathelyen. 

Végül Nemény András került ki győztesen a szavazatok 48,82 százalékával, míg Balázsy 47,66, Koczka pedig 3,51 százalékot kapott. 

Mint írtuk, a város közgyűlésében január óta ellenzéki többség volt, Puskás Tivadar fideszes polgármester (aki a választás után gratulált a szombathelyieknek és az Indexnek is) pedig árulónak nevezte és fel akarta menteni a Pro Savaria civil szervezetből érkező Molnár Miklós alpolgármestert, amiért az az ellenzékiekkel együtt megszavazta , hogy a városban ne lehessen alkalmazni a túlóratörvényt.

A közgyűlésben marad az ellenzéki többség, 10 képviselő jutott be erről az oldalról, míg a Fidesz nyolc mandátumot szerzett, egy helyet kapott a Pro Savaria, egyet pedig a városban függetlenként induló Czeglédy Csaba

A megyei közgyűlés viszont maradt a fideszes többség, sőt, míg az elmúlt öt évben 10, hol,naptól 11 képviselője lesz a kormánypártnak. Rajtuk kívül egy-egy helyet kapott a Jobbik, a Momentum, a DK és az MSZP. 

A megye többi nagyobb városában is a Fidesz győzedelmeskedett: 

  • Körmenden Bebes István maradt a polgármester, bár most a szavazatoknak csak 50,86 százalékát vitte el, szemben a 2014-es 62 százalékkal;
  • Kőszegen Básthy Béla lett a polgármester a szavazatok 46,46 százalékával;
  • Sárváron pedig Kondora István újrázhat, rá a választók 67,54 százaléka szavazott. 

Az egyetlen, több mint 10 ezer lakosú város a megyében, amelyet nem kormánypárti vezet majd, az Celldömölk, ahol Fehér László a szavazatok 63 százalékát kapta. Fehér már öt éve is óriási győzelmet aratott a városban, akkor a fideszes Rozmán Lászlóval szemben, most viszont a kormánypárt nem is indított jelöltet ellene.