Még a héten lemondhat a kokainos botrányba keveredett, de újraválasztott kispesti MSZP-s

2019.10.17. 06:35

Ha egyértelműen bebizonyosodik Lackner Csabáról, hogy kokaint fogyasztott, és emiatt ostobaságokat beszélt, akkor távoznia kell a közéletből

– mondta a Népszavának Gajda Péter. A vasárnap újraválasztott kispesti polgármester arra a sajtóhírre reagált, miszerint már a kispesti szocialisták is szabadulnának a kínossá vált Lacknertől, aki a Hír TV által bemutatott felvételen fehér port rendezgetett, egy neki tulajdonított hangfelvételen pedig a kerület állítólagos korrupciós ügyeiről beszél.

Lackner Csaba
Lackner Csaba
Fotó: Varga Attila / Facebook

Gajda nem erősítette meg, hogy a szocialisták már kezdeményezték Lackner eltávolítását, de a Népszavának elmondta, hogy a botrány kirobbanása óta már beszélt képviselőtársával, és abban állapodtak meg, hogy a héten tisztázzák a kialakult helyzetet.

Ezután gyors döntés születhet arról, mit kell tenni

– mondta a polgármester, hozzátéve, hogy ha Lackner így vagy úgy távozik a városi képviselő-testületből, akkor körzetében értelemszerűen időközi választást írnak ki.

Gajda arról is beszélt, az új főpolgármester még nem tárgyalt a kínos ügyről vele, de „nyilván eljön ennek is az ideje”. Karácsony Gergely az Indexnek adott interjúban azt mondta, elvárja Gajda Pétertől, hogy rendezze ezt a helyzetet.

Többször is írtunk a XIX. kerületi botrányról és arról, hogy mindez mégsem rengette meg a választók bizalmát a helyi MSZP-s polgármesterben. Sőt újraválasztották Lacknert is vasárnap, pedig a kiszivárgott hangfelvételek tanúsága szerint súlyos állításokat fogalmazott meg a XIX. kerület vagyonkezelő vezetőjéről, a szintén szocialista kerületi képviselő Kránitz Krisztiánról, de a polgármester Gajda Péterről is érdekeseket mesélt. Az első három részről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban, a következő kettőről, és Gajda rövid reakciójáról pedig ebben a cikkünkben.

Csütörtökön a Magyar Nemzet arról írt, hogy nyomozás még nem zajlik az ügyben, a hatósághoz beérkezett dokumentumok alapján feljelentéskiegészítést rendelt el a rendőrség.

A felvételeken szó esik kábítószergyanús anyagok fogyasztásáról, birtoklásáról, ezért a kormánylap feltette a kérdést a hangfelvételen szereplő közszereplőknek, hogy tisztáznák-e magukat egy független szakértő segítségével, aki mintát venne a politikusoktól. Lapzártájukig Gajda Péter polgármester jelezte, hogy áll a vizsgálat elé, Lackner Csaba – aki vasárnap képviselői mandátumot szerzett a választáson – közölte: kérdésükkel forduljanak az ügyvédjéhez, amit a lap meg is tett. Kránitz Krisztián nem reagált a megkeresésre.