Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A lónak a faszát - ezt már csak a helyéről tudta felmutatni Hadházy Orbánnak

2019.10.21. 15:00

Ahogy azt megírtuk, napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a választások utáni első őszi ülésnap, ahol Orbán Viktor miniszterelnök beszélt először, értékelve többek között a választást. A miniszterelnök beszéde közben Hadházy Ákos egy táblát tartott fel, Orbán pedig a pulpitusról előrehajolva két kézzel megragadta, és megpróbálta elvenni tőle, és közben mosolygott. A jelenetet itt tudja megnézni:

A parlamenti botrány percei videón

Végül több kormánypárti képviselő - többek között Németh Szilárd és Kubatov Gábor - lépett oda Hadházyhoz és erőszakkal vették el tőle a táblát, miközben valaki egy zászlóval lépett a pulpitus elé, vélhetően azzal a szándékkal, hogy eltakarja vele Hadházy tábláját. Hoppál Péter láthatóan szavakkal próbálta meggyőzni Hadházyt, míg egy másik képviselő fizikailag, a karjánál fogva rántotta vissza.

Hadházy egyik táblájára azt írta, "Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott", míg a másikra azt, "Stop propaganda, stop korrupció". A dulakodás után Kövér László házelnök utalt egy harmadik táblára is, amit nem tudott már felmutatni Hadházy - miközben primitív, ostoba fajankózott is -, a 24.hu megkérdezte a képviselőt, hogy mi volt az, és mint kiderült:

"A lónak a faszát"

- ezt írta rá. A feliratot végül a helyén ülve mutatta fel Orbán viszontválaszánál. A független képviselő a lapnak elmondta, ezt Orbán „migránsozására” tartogatta. Dömötör Csaba a képet kitette Facebookra, és reakciót is írt hozzá. Többek között azt, "ez nem egy cirkusz, hanem a Parlament. Azé az országé, amelyet a legjobban szeretünk, illetve sem a trágárság sem a kocsmai stílus nem fedheti el a mondanivaló és az érdemi gondolat hiányát. Ennél a programalkotó szlogennél valószínűleg az ellenzéki szavazók is többet várnak":

Hadházy egyébként az akció után nem sokkal Facebookon magyarázta el akcióját, többek között azt írta: "ez a parlament csalással jött létre egy olyan választáson, ahol az ellenzéknek esélye sem volt eljuttatni a tényeket és a véleményét a választók egy nagyon nagy részéhez. Esély sem volt arra, hogy a propagandagépezet ocsmány hazugságaival szemben az igazságot elmondjuk a választók egy nagyon nagy részének. Ez a parlament már nem alkalmas helyszín arra, hogy megküzdjünk a játékszabályok egyre durvább átírása ellen".