Ez a poszt a következő Percről percre része:

Orbán kerülte az aktuálpolitikát

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért a Jobbik rendezvénye. Alig 200 fő jöhetett össze a Corvin közben, ahol radikálisok egy kis csoportja zavarta meg az ünnepséget. Komoly rendőri jelenlét volt, így erőszak nélkül kiszorították őket a térről. Sneider szerint a Fidesz bérelt emberei voltak a balhézók, akik hazaárulóztak.

  • Pongrátz Andrást nem engedték be a rendőrök
  • Alig száz-kétszáz ember lézeng délután ötkor a Városháza megnyitott parkolójában, ahol Karácsony Gergely tart megemlékezést fél hattól. A középen felállított színpad előtt főképp középkorúak és idősebbek állnak, várva az új főpolgármester beszédét. 

    Az emberek folyamatosan és csoportosan érkeznek.

    Végignézek, mennyivel jobb arcok vannak itt, mint például a békemeneteken

    - mondja a gyülekezők között egy középkorú férfi.

  • Megtámadta a zárva lévő Aurórát, felgyújtott egy szivárványos zászlót és stencilezett több tucatnyi szélsőjobboldali. A szórakozóhely üzemeltetője, Schönberger Ádám szerint elképzelhető, hogy a radikálisok a Mi Hazánk mozgalom Corvin-közi megemlékezése után mentek át a józsefvárosi Auróra utcába. Cikkünket itt olvashatja.

  • Nehéz év van mögöttünk - mondta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Corvin-közben elmondott beszédében. A pártelnök ugyanakkor azt állította: a Jobbik feltámadt, mint a főnixmadár és mára ismét a legerősebb ellenzéki párt Magyarországon.

    Nektek kell elvinnetek a függetlenség zászlaját minden egyes magyar városba, magyar településre!

    - szólította fel a beszédét hallgatókat, akikre "kedves jobbikos barátaim"-ként hivatkozott.

  • Kizsákmányolás, korrupció egyház- és nemzetellenes rendszer ellen küzdöttek 1956-ban a fiatalok -  mondta Sneider Tamás, a Jobbik elnöke a Corvin-közben.

    Szerinte most újra egy bolsevik-típusú rendszer irányítja az országot, ez ellen akar fellépni a Jobbik. A Fidesz bújtatta és soraiba ültette a régi kommunistákat, állította a pártelnök, és hozzátette: 

    Orbán Viktor pártjában több egykori kommunista van, mint ad abszurdum az MSZP-ben és a DK-ban.

  • A Jobbik rendezvényén a Corvin közben valaki a tömegből WC papírt dobott az épp beszédet mondó Jakab Péter felé. Egy kapucnis férfit ezután kivezettek a tömegből.

    Közben a rendbontókat kiszorították a Corvin közből, és egy üllői úti kocsmába gyűltek össze. Itt készenléti rendőrök igazoltatják őket, és az útjukat is állják, hogy ne tudjanak visszamenni a Jobbik rendezvényére.

  • Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a párt megemlékezésén azt mondta, hogy az önkormányzati választás igazolta, hogy van remény, a Fidesz legyőzhető.

    Azóta gyenge Orbán Viktort és erős ellenzéket látunk.

    A párt elnöke szerint valóban nincs ma Magyarországon diktatúra, de demokrácia sincs, hiába mondja a Fidesz, hogy "pártot alapíthatok, és most itt beszélhetek". A NOlimpia után ugyanis apámat 24 év után elbocsátották a munkájából, a családomon álltak bosszút, sunyi, rohadék rendszer ez. Fekete-Győr szerint "sok fideszes tudata szétrohadt, uralkodóként viselkednek, erről szól Kövér László házelnök nyilatkozata is, miszerint a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség, felejtsék el".

    A rendszerváltást október 13-án elkezdtük és 2022-ben be fogjuk fejezni.

    Most már a pályán vagyunk, minket is számon lehet kérni és kérjetek is számon, mondta a párt által az önkormányzati választáson elnyert helyekre utalva. Fekete-Győr szerint az ellenzékkel való széles szövetség a rendszerváltás érdekében azonban nem jelentheti az elvek feladását.

    Célunk, hogy pártoktól függetlenül a korrupt, haszonleső és képmutató politikusok eltűnjenek Magyarországról, ez vonatkozik a Lackner Csabára, a szocialisták kispesti politikusára, akiről felvétel készült kokainozás közben, és aki arról beszélt, hogyan lehet a közpénzeket eltéríteni.

  • 15-20 tüntető megzavarta a Jobbik rendezvényét a Corvin közben. Azt skandálták a jobbikosoknak, hogy "hazaárulók, hazaárulók!". Rendőröknek kellett kiterelniük őket.

    Megzavarták a Jobbik rendezvényét
  • Rengetegen vannak a Kossuth téren, de nagy részük turistának tűnik. A legtöbben a Parlament főbejárata közelében vannak,  a katonákkal és az 1956 felirattal fényképezkednek. Régi teherautókra mászkálnak fel a gyerekek, egy régi villamoson pedig kiállítás van az 1956-os sortűz áldozatainak emlékére. A vörös csillag leveréséért még mindig sorba állnak a gyerekek.

  • Az Időkép hőtérképe szerint több helyen 27 fok fölé emelkedett a hőmérséklet az országban.

    idokep

    Ezen a napon egyébként 2013-ban Baján volt a legmelegebb, 27,3 fok.

  • Kétszáz ember előtt koszorúzta meg Nagy Imre szobrát a Momentum vezetősége. Az ő beszédeiben volt a leghangsúlyosabb az, hogy milyen veszélyeket rejthet magában a teljes ellenzéki együttműködés. Kerpel-Fronius Gábor, korábbi főpolgármester-jelölt az '56 utáni konszolidáció lélekölő kompromisszumairól beszélt párhuzamot vonva a mai politikai hangulattal. Akkor is sokan gondolták, hogy a szabadságot fel lehet áldozni az anyagi biztonságért, és akkor is kérdés volt, hogy milyen legyen a sokszínű ellenzék együttműködési stratégiája a rendszerváltás közeledtével.

    Sajnos a szabálykerülés lett a norma 1956 után és ez meghatározta a '89 utáni politikai kultúránkat.

    A Momentum azért jött létre, hogy új politikai kultúrát hozzon. Október 13-a életet hozott a NER-nek gúnyolt posványba lehetőséget adva, hogy az önkormányzatiság valódi önkormányzás legyen, mondta. Az ellenzéki pártokkal való együttműködés szerinte csak addig működhet, ha az nem a 2010 előtti időszakhoz vezet.

  • A Miniszterelnökség közleménye szerint a világ minden pontján megemlékeznek a magyar közösségek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről. Így többek között

    • a kanadai Hamiltonban korabeli képek segítségével keltették életre a forradalom eseményeit,
    • az amerikai Orlandoban pedig egy Daytona Beachen élő, '56-ban harcoló és akkor elmenekülő magyar hölgy személyes beszámolóján keresztül ismerhették meg a résztvevők a forradalom eseményeit.
    • A dél-afrikai Johennesburgban ünnepi műsorral és koszorúzással emlékezett a magyarság,
    • Sydney-ben pedig a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasai által készített műsor mellett megnyitották az idén elhunyt Csapó András újságíró, a helyi magyar újság szerkesztéséért 50 évig felelős szerkesztő állandó kiállítását, melyet nagy érdeklődés övezett.
  • A Városháza téren az új városvezetés szervezésében este 19 órától koncertet ad a Quimby. A helyszín a Városháza parkolója, melyet a Károly körút felől lehet majd megközelíteni, írja a Facebook-esemény.

    A kormányzati programok között is lesz koncert: szintén este 7-től Szabadságkoncert a Millenárison, Fellépők: Honey Beast, Szabó Balázs bandája, valamint Ferenczi György és az Első Pesti Rackák – ingyenes részvétel regisztrációt követően, írja a kormányzati portál.

    (Politikai programajánlónkat itt éri el.)

  • A Magyar Liberális Párt augusztus végén lemondott vezetője és Bősz Anett mondott beszédet a 301-es pacellában. Fodor azt mondta többek között, hogy

    ma szabadok vagyunk Magyarországon természetesen, hiszen én is beszélhetek itt. De valódi szabadság ez? Nem valódi szabadság természetesen, hiszen tudjuk, hogy egy olyan országban élünk, olyan kormányunk van, amely az elmúlt 9 évben mindent megtett azért, hogy korlátozza a szabadságot.

  • Debrecen polgármestere a magyarok "elpusztíthatatlan, félelmet nem ismerő szabadságvágyáról" beszélt az önkormányzat 1956-os megemlékezésén szerdán, a hajdú-bihari megyeszékhelyen az MTI beszámolója szerint. Papp László (Fidesz-KDNP) az Egyetem téri '56-os emlékműnél rendezett szerdai koszorúzási ünnepségen emlékeztetett: 1956. október 23-án a debreceni egyetemi ifjúság az országban elsőként vonult az utcára, és a hatalom elleni megmozdulásra hívta a lakosságot.

    A többi között függetlenséget, a szovjet katonák kivonását és a sztálinista vezetők leváltását követelték. A város polgárai, munkásai "egy emberként álltak a fiatalok mellé" - mondta. Felidézte a debreceni események legtragikusabb pillanatát, amikor 23-án délután az ávósok tüzet nyitottak a Kossuth utcában összegyűlt tömegre. Ketten életüket vesztették és többen megsérültek.

    Hiába dördült azonban sortűz, a forradalmat már nem tudták megállítani, az embereket nem tudták megfélemlíteni

    - mondta a polgármester, aki szerint a forradalom ötvenedik évfordulóján, 2006-ban majdnem megismétlődött 1956. október 23. "És ma az az ember nevezi magát demokratának, oktat bennünket demokráciára, aki 13 évvel ezelőtt miniszterelnökként azonosítószám nélküli rendőröket vezényelt a békés tüntetők ellen" - utalt a budapesti utca összecsapásokra és Gyurcsány Ferenc DK-elnökre. 

  • V. Naszályi Márta, az I. kerület új polgármestere beszédében azt mondta, hogy az ünnep a közösségek (legyenek szűkebbek vagy tágabbak) egyik legerősebb összetartó rítusa. 

    Ez lesz a közösségünk éltető ereje, mert a hosszú ünnepi beszédek kora lejárt, és a közösségi ünneplésé jött el – mondta a polgármester.

    Az eseményt élőben közvetítette a Mérce:

  • 1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen – olvasható a Fidesz sajtóközleményében. Mint írják,

    nem volt olyan rég, hogy az internacionalista baloldal diktatúrát épített itt Európa közepén. 1956 a szabadságszerető magyar nép lázadása volt az internacionalista baloldal diktatúrája ellen. 1956 arról szólt, hogy a magyar nép végre maga akart dönteni saját hazájáról, Magyarországról. Békés, vér nélküli forradalomban emelte fel szavát, hogy végre ne mások döntsenek helyettünk, és Magyarország szabad, független, demokratikus ország legyen.

    A Fidesz szerint 1956 hősei egy olyan szabad hazáért harcoltak és áldozták az életüket, amely szuverén, amelyet nem mások irányítanak, amely maga dönt sorsáról, a gazdaságáról, amelyet nem bábok vezetnek, amelynek senki nem diktálhatja, hogyan és kivel éljenek a magyarok, amelytől senki nem veheti el a kultúráját és a nemzeti szuverenitását.

    A magyar mindörökre szabadságszerető nép, amely soha többé nem felejti az internacionalista baloldal diktarúját és azt sem, hogy a diktatúra úgy érkezett, hogy bábokat nevezett ki és „felszabadításnak” hirdette magát.

  • Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke az ásotthalmi 2015-ös határvédőket az ‘56-os forradalom hőseivel hozta párhuzamba beszédjében. Szerinte az északi civilizáció ugyanolyan dermedten nézte akkor és most is Magyarországot, amely meg akarja védeni a hazáját.

    Az a sötét nemzetközi sátáni erő, amely igyekezett elpusztítani Magyarországot, továbbra se nyugszik. Ma már nem bolsevizmusnak, hanem balliberális oldalnak nevezzük őket

    - mondta. Hosszasan beszélt a brit parlament tegnapi, írországi abortuszt engedélyező döntéséről is, amit elfogadhatatlannak tart. A nemzetközi balliberális sátáni erők között említette továbbá a bankokat, Zuckerberget, a Facebookot és a többi virtuális hatalmat, akik szerinte el akarják pusztítani a nemzeteket, és akik letiltották az oldalát is.

    Márai Sándor Mennyből az angyal című versének soraival üzent az “áruló, megélhetési jobbikosoknak is, “akik idepofátlankodnak”, és akik miatt “ilyen lehetetlen időpontban” van a Mi Hazánk megemlékezése. “Folytatnunk kell a munkát, mert el fog jönni a csoda” - zárta beszédét, miután értékelte az önkormányzati választásokon elért eredményt, ahol “pénz nélkül, lazán” meg lett a Mi Hazánk öt százalékos támogatottsága a megyékben, Csongrádon pedig kilenc felett végeztek.

    Ezután koszorúzással és harangszóval ért véget a Mi Hazánk közel két órás megemlékezése. Az ünnepség után, aki szeretne, készíthetett közös szelfit az ágyúval és Pongrátz Andrással. Éltek is páran a lehetőséggel, sorban álltak a fotózáshoz.

  • Horváth Csaba új zuglói polgármester a Forradalom terén mondott beszédet 1956-ra emlékezve. Horváth szerint

    a magyar emlékezet már csak olyan, hogy gyászolnunk kell hőseinket. Gyászoljuk 1848 hőseit, az 1956-ban elesetteket, mindazokat, akik 63 évvel ezelőtt Budapest és más magyar városok utcáin haltak meg, és azokat, akiket a forradalom leverése után gyilkoltak meg csak a mihez tartás véget.

    Horváth szerint a magyar szabadságvágyat nem lehet megölni, az itt van velünk, mindig, most is. A szocialista politikus szerint ugyanakkor azt a legrosszabb álmaikban sem gondolták, hogy az elküldött oroszokat éppen a magyar kormány engedi vissza a hátsó ajtón. De nem gondolták azt sem, hogy a magyar kormány a fejlett nyugat helyett a keleti diktatúrákhoz közeledik.

  • Méghozzá a Vajdasági Birkózó Akadémia alapkövének letételével - derül ki Facebook-posztjából. A kép alapján úgy tűnik, hogy a megbeszélés nem lehetett nagyon vidám.

    A birkózó akadémiát egyébként a magyarkanizsai önkormányzat, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács és a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia összefogásának köszönhetően, a magyar kormány 963 millió forintos támogatásával jön létre. A Fidesz alelnöke az alapkő letételén azt mondta, a mai alapkőletétel fontos mérföldkő egy olyan álom megvalósulásának útján, amely sok ember közös elhatározása nyomán válhat valósággá.

  • A Mi Hazánk mozgalom rendezvényén:

    Díszlövés ágyúval a Mi Hazánk rendezvényén
  • Minden év október 23-án ünnepélyesen felvonják az ország zászlaját a Kossuth téren, mi pedig igyekszünk minden évben máshogy tudósítani az eseményről. Ezúttal diorámát szimuláltunk, miniatűr téren, miniatűr katonák vonják fel a miniatűr zászlót.

    Felvonták a makett-zászlót a makett-katonák a makett Kossuth téren
  • Mind a 10 érdeklődőnek név szerint bemutatkozott Kunhalmi Ágnes Nagy Imre szobránál.

    Kunhalmi: - Kunhalmi Ágnes vagyok

    Idős hölgy: Tudom

    - válaszolta és kezet ráztak.

    A bemutatkozás után az MSZP választmányi elnöke szinte azonnal október 13-a vívmányait értékelte. A forradalomról csak annyit mondott el, hogy annak valódi vezetői Nagy Imre és társai voltak, és elfogadhatatlan a Fidesz újabb kísérlete a 20. századi történelem átírására, kisajátítására.

    1956 visszahozta az embereket a politikába, ahogy október 13-a is, amikor az emberek felléptek az önkényuralmi rendszerrel szemben. Ezzel sikerült megakadályozni, hogy Orbán rendszere nyílt diktatúrává váljon, de a veszély nem hárult el

    - mondta Kunhalmi, aki szerint 1956 üzenete is az, hogy a demokráciáért, a sajtószabadságért újra és újra meg kell küzdeni. Szerinte október 13-a megmutatta az új, negyedik köztársaság megalakításának útját. A Fidesz minden erkölcsi alapját elvesztette az új köztársaság létrehozására, mondta Kunhalmi felolvasva a rövid szöveget, és ezzel a megemlékezés véget is ért az MSZP részéről.

    Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az esemény elején mindössze annyit mondott, hogy "a nemzeti ünneppel kapcsolatos tájékoztató lesz, kérem ezt mindenki tartsa tiszteletében", többet nem szólalt meg.

  • Nagyon frusztráltak a Mi Hazánk hívei. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az imént lejátszódott jelenet mellettem. Egy fiatal nő próbált átfurakodni a tömegen, hogy hazajusson. Véletlenül rálépett egy fekete pólós férfi lábára, aki azonnal elkezdte lökdösni és ócsárolni. Végül társai lenyugtatták a frusztrált férfit, szerencsére nem lett komolyabb atrocitás belőle. Közben sorra érkeznek az újabb felszólalók, most a Betyársereg vezetője beszél. Eddig két ágyudörrenés volt, az első után döbbenten nézett ki a szomszédos ház ablakából egy idősebb nő. Nem irigylem most a környéken élőket.

  • Józsefváros új polgármestere a Corvin közben tartott megemlékezést Mécs Imrével, Szénási Szilviával és Formanek Csabával. Pikó András beszédében többek között azt mondta, hogy 56 nem a magányos hősök forradalma volt, hanem a közösségeké.

    Erős és szabad nemzetet erős és egymással szolidáris szabad közösségek alkottak, ezt tanítja nekünk 56.

  • Rövid harangszó és közös ima nyitotta a Mi Hazánk Mozgalom ünnepi megemlékezését a Corvin közben. Novák Előd ismertette az összegyűlt 3-400 embernek a mozgalom antikommunista programpontjait. Szerinte az elmúlt 29 év kormányainak szégyene, hogy még mindig nem történt meg az egykori kommunista vezetők elszámoltatása és a közéletből való eltávolítása, az ügynökakták még mindig nem nyilvánosak, és a kommunista luxusnyugdíjak megvonását is követeli a Mi Hazánk. Egyre nő a párt népszerűsége és ezáltal a felelőssége, fogalmazott a párt szóvivője.

    Pongrátz András, egykori 56-os lépett elsőként színpadra, aki arról beszélt, a Jobbiknak semmi köze a Corvin közhöz, és áruló lett Jakab Péter, miután Gyurcsánnyal együtt esküdött a Parlament lépcsőjén, hiszen azokkal fogott össze, akik ellen ‘56-ban fegyvert fogtak, és akik ellen megalakult a Jobbik.

    A Pongrácz család nevében felszólítom a Jobbikot, hogy ne vegye többé szájára Pongrátz Gergely, a Corvin köziek vezetőjének nevét

    - jelentette ki.

    Azt is mondta, ne használják Jakabék többé pártcélokra a lyukas zászlót, mert “jobban illik hozzájuk Karácsony Gergely szivárványos zászlója”. Beszéde után eldördült egy 56'-ban is használt ágyú, Novák pedig azt üvöltötte, “a Corvin köz a miénk”. Hozzátette, kulturálisan is ide szorulhatnak vissza, miután Karácsony Gergely az Indexnek adott interjúban lenácizta Wass Albertet, “az erdélyi írófejedelmet”.