Nándor
3 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Több mint harminc sikló költözött be egy családi házba

2019.10.26. 19:24

Erdei siklók fészkelték be magukat egy vásárosbéci házba Baranya megyében. Összesen 30 hüllőt kellett befogni a lakásban, ahol a vályogfalban közlekedtek, és a hűtő, illetve a konyhaszekrény mögé költöztek be.

A háziak a példányok felét szedték össze, de azokhoz az állatokhoz nem mertek nyúlni, amik elbújtak. Ezeket egy szakember, Both Zoltán fogta be, majd a siklókat egy közeli erdőben szabadon engedte. Elmondása szerint a házban élő nő jóformán be sem mert menni otthonába, inkább a kertben ücsörgött. Both Zoltán szerint a helyszínen talált tojások alapján arra lehet következtetni, hogy az állatok az épületben keltek ki. 

Az erdei sikló védett faj Magyarországon, eszmei értéke 50 ezer forint, az emberre ártalmatlan.