Mit keres már megint Putyin Budapesten?

D MTI20170828010
2019.10.30. 07:06

Szerdán ismét Budapestre látogat Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke. Az orosz politikus látogatásáról néhány napja Szijjártó Péter azt mondta, hogy fontos megállapodásokat fognak aláírni gazdasági, szociális biztonság és sport területén folytatandó együttműködésekről.

A hivatalos tájékoztatás szerint a találkozó fókuszában nem meglepő módon energetikai kérdések állnak; Oroszország legfőbb exportcikke a gáz és az atomerőművek, Magyarország szempontjából mindkettő létfontosságú.

Szijjártó októberben bejelentette, hogy megállapodott a Gazprom gázipari óriásvállalat vezérigazgatójával, hogy az orosz vállalat áprilistól elkezdi szállítani Magyarországra a jövő téli fogyasztás kielégítéséhez szükséges földgázt. "Jelenleg tárgyalunk a mennyiség három milliárd köbméterre történő emeléséről" - közölte.

A miniszter arról is beszélt, hogy nemrég fogadták el az új paksi atomerőmű-blokkok alapvető terveit, "az előkészítés következő fázisához szükséges kapacitásokat a Roszatom már Magyarországra telepítette, így az építkezés előkészítése ütemesen halad" - idézte az állami hírügynökség.

1300 vasúti kocsi Egyiptomba

Az Euronews az október 30-i látogatással kapcsolatban megjegyezte, hogy a két ország között érvényes gázszerződés 2021-ben lejár, valamint a magyar kormány régóta lobbizik a paksi beruházás szerződéseinek újratárgyalása és a hitel törlesztőrészleteinek halasztása érdekében. Utóbbiról sajtóhírek szerint Varga Mihály pénzügyminiszter megállapodott tavasszal, azonban hivatalos tájékoztatás nem volt az ügyben.

A gázszerződésekről Orbán Viktor tavaly arról beszélt, hogy Románián keresztül végleg megszűnhet az orosz gázfüggés, a román gáz kitermelése azonban nem kezdődött el, sőt most éppen Magyarország exportál rengeteg gázt és áramot a szomszédba - írta a 444. A portál szerint a nagy leszakadási kísérlet újabb orosz függőségbe fordulhat, de talán a kormánynak sikerül elkerülnie, hogy hosszútávú szerződést kössön a Gazprommal.

Kiemelt ügy lesz még az a projekt, amelynek keretében a két ország közösen gyárt 1300 vasúti kocsit Egyiptomnak. Az egymilliárd euró értékű - Oroszország szempontjából is figyelemre méltó - tender kivitelezője az orosz Transmashholding vezette konzorcium, a beruházáshoz pedig várhatóan az Eximbank biztosít majd hitelt. A Direkt36 szerint a projektben magyar oldalon feltűnik Szalay-Bobrovniczky Kristóf londoni magyar nagykövet és egy Illés Géza Márton nevű ügyvéd, aki az elmúlt években együtt mozgott Tombor Andrással.

Nem egyszerű figura

A Putyin-Orbán kapcsolat évek óta központi téma a magyar belpolitikában. Míg a miniszterelnök azzal érvel, hogy a magyar külpolitikát a Berlin-Moszkva-Isztambul tengelyen képzeli el, Moszkvához pedig elsősorban gazdasági érdek fűzi, az ellenzéki pártok szerint Orbán Putyin bábjaként viselkedik az Európai Unióban, Magyarországot pedig kiárusítja az oroszoknak.

Putyin külföldi látogatásait végignézve egyértelmű, hogy az orosz elnöknek Orbán fontos európai partner, többet találkoznak, mint amennyire Magyarország gazdasági súlya indokolná. Nem lehet azonban azt mondani, hogy nyugat-európai vezetők közül Orbán lenne az egyetlen, akit Putyin gyakran meglátogat. Az orosz elnök Magyarországon kívül sokat jár Franciaországba, Németországba, Olaszországba és Finnországba is.

Bár nem lehet azt mondani, hogy Orbán másolná Putyin politikáját, a Fidesz vezetője több elemet is átemelt az egykor még liberálisnak tűnő orosz autokratától; ilyen például a civil szervezetek vegzálása, a média oligarchák általi felvásárlása/leuralása, vagy például a csúcsrajáratott idegenellenes állami propaganda. Ebben a cikkünkben nemcsak a két politikus közötti hasonlóságokat, de a különbségeket is sorra vettük.

Vlagyimir Putyin olyan ember, akivel együtt lehet működni. Nem egyszerű figura, nem olyan ember, akinek kiismerhető a személyisége, szóval nem úgy kell elképzelni, ahogyan egy nyugati vezetőt elképzelünk

– mondta 2015-ben Putyinról Orbán, aki szerint "az oroszokkal csakis a realitásokon nyugvó hatalmi politikát lehet folytatni, aki elvi alapon nyugvó kapcsolattal próbálkozna, az sosem fog működni".

(Borítókép: Vlagyimir Putyin érkezik a budapesti cselgáncs-világbajnokságra Orbán Viktor társaságában a Papp László Budapest Sportarénában 2017. augusztus 28-án / MTI / Szecsődi Balázs)