Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Alkotmánybírósághoz fordult a 11 évre ítélt lúgos támadó

2019.10.31. 14:52

A Kúria után az Alkotmánybírósághoz fordult a lúgos támadóként ismertté vált B. Krisztián, egy ügyvéd által benyújtott beadvány szerint ugyanis „helyrehozhatatlan károkat okoz neki a helyzet fenntartása"– tudta meg a 168 óra. Az alkotmányjogi panaszt, mely elérhető az Alkotmánybíróság honlapján, még 2018 novemberében nyújtották be. Ebben sérelmezik, hogy az ügyben csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre, és kérik, hogy függesszék fel és semmisítsék meg a jogerős ítéletet, az ügyet tárgyalja újra a harmadfok. Az öt éve húzódó ügy végére 2018-ban került pont, amikor a Kúria 11 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, miután a bíró szerint előre eltervelten, orvosi esküjét semmibe véve, különös kegyetlenséggel megtámadta volt barátnőjét. B. Krisztián végig ártatlannak vallotta magát.

A lúg szétroncsolta áldozata nemi szervét

A vád szerint B. Krisztián saját otthonában támadta meg Renner Erikát, miután a nő pár hónappal korábban szakított vele. Renner Erika épp indulni készült, amikor egy maszkos alak visszatuszkolta a lakásba, megkötözte, kábító-altató injekciót adott a combjába, majd levetkőztette, nemi szervét és annak környékét maró lúggal öntötte le. Az öntudatlan áldozatot bevonszolta a fürdőszobába, ezután lemosta a nőt kamillateával, pokrócba csavarta, elvette telefonját és laptopját, hogy a támadást rablásnak álcázza, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta. A maró anyag teljesen szétroncsolta Renner Erika nemi szervét, így az életminősége már sohasem lesz ugyanolyan, mint előtte. A nő több beavatkozáson van már túl, átmenetileg még a vizeletürítési képességét is tönkretette a sérülés.

Fel sem mérhető mentális károk

Az indítvány szerint az indítványozóval szemben a büntetőeljárás  „a Kúria legutolsó, jelen alkotmányjogi panaszban támadott határozatának meghozataláig – a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (régi Be.) alapján folyt és ez alapján került sor a megismételt eljárásban hozott másodfokú döntés elleni jogorvoslatok bejelentésére is. A jogerős döntést megelőzően azonban hatályba lépett az új Be.", aminek következményeképp a harmadfokú bíróság felülvizsgálati lehetősége szűkült. A hivatkozás szerint a büntetőeljárásról szóló törvény változása miatt nem kaphatott a férfi lehetőséget semmilyen, még korlátozott felülvizsgálatra sem. Emiatt, mondják, B. Krisztián elesett a valódi, tartalmi felülvizsgálattól, így sérült a tisztességes bírói eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joga.

A panaszban kérik, hogy függesszék fel a 2018-ban jogerőre emelkedett börtönbüntetés végrehajtását, mivel az B. Krisztián számára visszafordíthatatlan károkat okot. „Ezek közvetlen, alapjogilag igazolható sérelmek, hiszen sérülnek az Indítványozónak a magánélet védelméhez való jogai, a családi élet tiszteletben tartásához való joga, a személyi szabadsághoz való joga, a foglalkozás gyakorlásához való joga; mindazok a jogok, amelyek nem bűnös embert korlátozás nélkül és feltétlenül megilletnek. Az ebből eredő mentális károk lényegében fel sem mérhetőek, a materiális károk számottevőek." B. Krisztiánnak egyébként a rossz börtönkörülmények miatt egy 2019. február végi végzés szerint 591 ezer forint kártérítést ítéltek meg.

A 168 óra információi szerint az ügyet november 5-én tárgyalja az Alkotmánybíróság.