Gigaberuházást terveznek a Balaton egyik legszebb területére

2019.10.31. 15:31 Módosítva: 2019.10.31. 15:33

A Balatontipp.hu szerint a Balaton működését jelentősen meghatározó gigaberuházás, egy ipari kikötő építésének előkészületei kezdődtek el Balatongyörök és Vonyarcvashegy határában, a Szent Mihály-kápolnától 400 méterre. Ezt egy ábrával szemléltette a portál:

balatontipp

A tervről először Pécseli Péter, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatoni Vízügyi Kirendeltségének vezetője beszélt nagyobb nyilvánosság előtt a Balaton Fejlesztési Tanács nyár eleji környezetvédelmi konferenciáján Csopakon. Azt mondta, az ipari kikötőt a Balatongyörök és Vonyarcvashegy között most is üzemelő 110 ezer köbméter befogadóképességű zagytér mellett szeretnék kialakítani.

"Az iszap partra transzportálása mellett lehetőség nyílik nagy tömegű kő berakásra, és egy komoly téli kikötő kialakítására, ahol a Bahart flottáját és az egyéb ipari jellegű flottát is be lehetne fogadni. Egy olyan központi fekvésű ipari létesítmény alakulna ki, amire égetően nagy szükség van a Balatonon" – fogalmazott Pécseli Péter a portálnak.

Vetőné Zeke Erzsébet, a Nők a Balatonért Egyesület (NABE) térségi vezetője már az előadás után megdöbbenését fejezte ki, hogy előzetes egyeztetés nélkül ilyen tervet akarnak megvalósítani.

"Borzasztó, hogy a Balaton egyik legszebb területén, a Szent Mihály-kápolna alatt ipari kikötőt terveznek. Úgy tűnik, hogy a pálköveiek jól lobbiztak, hisz korábban oda lett volna tervezve egy ilyen kikötő. Nekünk is el kell kezdenünk a lobbizást, hogy ez ne történhessen meg" – mondta Vetőné a Balatontippnek.

Így néz ki a Szent Mihály-kápolna környéke most:

Pécseli Péter válaszában próbálta hűteni a hangulatot: szerinte az ipari kikötőt nem úgy kell elképzelni, mint az Adria partján egy hajógyárat, ahol hatalmas daruk és tartályhajók állnak. Szerinte ez az egyetlen olyan terület a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében a Balatonon, ahol ezt meg lehet valósítani.

Hatalmas az igény, hogy valahol létrehozzanak egy kőberakó helyet, és az egyre jobban gyarapodó “fekete flottát”, az ipari flottát is el kell helyezni valahol, egyre nagyobb fejtörést okoz az eszközök koncentrált elhelyezése. Üzemen kívül a Bahart is egyik-másik kikötőben dugdossa el azokat az ipari jellegű úszóegységeit, amikkel fenntartási munkáit végzi. Ha ezt koncentráltan, egy helyen lehetne kezelni, akkor környezeti kockázat szempontjából sokkal kisebb veszélyforrást jelentenének.

Most ez egy beerdősült terület, ahol nem terveznek teljes tarvágást. Az ipari tevékenység most is zajlik a területen a zagytér működése miatt. A kikötőt próbálják a tájba, természetbe illesztve, a legkisebb károkozással elhelyezni – magyarázta a Balatontippnek.

Az ágazat nyitott arra, hogy a terveiket, elképzeléseiket ismertessék, de ezt nem kívánság műsorként kellene elképzelni. Szeretnék, ha kompromisszum alakulna ki az ügyben – mondta.