Károly, Karola
-1 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Karácsony feltételekhez kötné, de akár felépítené az atlétikai vb helyszínét

2019.10.31. 23:56

A 2023-as atlétikai vb-ért a Magyar Atlétikai Szövetség indított mozgalmat, hogy kampányoljanak a sportesemény megrendezése mellett, aminek a központi eleme a Soroksári-Duna mellé, az egykori VITUKI-telekre tervezett atlétikai stadion, amiről Orbán Viktor is azt mondta, hogy ha nem akarja Budapest felelős vezetése, akkor nem lesz se vb, se stadionépítés. 

Karácsony Gergely főpolgármester választási programjában azt írta, hogy nem lesz addig stadionépítés, amíg nem lesz minden kerületben CT a kórházakban. Újságíróknak szerdán azt mondta, hogy feltételekkel, de tudná támogatni a Nemzeti Atlétikai Központ felépítését. Az RTL-nek a következőket mondta: 

   

Az én álláspontom az, hogy erre a stadionra nincsen szükség, de örülök annak, hogy ha erről kialakul egy társadalmi párbeszéd, és nyitott vagyok arra, hogy ha azok a fejlesztések, amelyek Budapest számára különösen fontosak, és az én programomban szerepeltek, hogy ha ezek is felkerülnek a megvalósítandó fejlesztések listájára, akkor nyitott vagyok arra, hogy ebben az ügyben is esetlegesen az álláspontomon is változtassak. 

Sok idő nem lesz a gondolkodásra a közgyűlésnek, Gulyás Gergely szerint november 15-ére várja a kormány a választ a Liget-projektről, a Népliget mellé tervezett kézilabdacsarnokról és az atlétikai stadionról is.