Hallássérült gyerekeknek adott pénzt? Lehet, hogy csúnyán átverték

2019.11.03. 06:55

Pénteken a BRFK Vagyonvédelmi Osztály Zseblopási Alosztályának nyomozói egy rutinellenőrzésen adománygyűjtő csoportot vettek észre a budapesti V. kerületi Március 15. téren. A három férfi hallássérült gyerekeknek gyűjtött pénzt – legalábbis ezzel a sztorival állítottak meg járókelőket. Még adománygyűjtő ívek is voltak náluk, hogy hitelesebbnek tűnjenek.

Valójában viszont nem létező civil szervezetnek, hanem saját zsebre gyűjtöttek pénzt. Miután a rendőrök előállították őket, másfél órán belül a belvárosi rendőrökkel közösen, három másik férfit és három nőt is elfogtak a Párizsi utcában és a Kristóf téren, akik szintén adománygyűjtést színleltek. A feltételezett elkövetők mindegyik román állampolgár, és kiderült róluk, hogy egy családba tartoznak, írja a police.hu.

A rendőrség a kilenc elfogottat adománygyűjtést színlelve elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során megállapították, hogy aznap hét embertől összesen 45 ezer forintot csaltak ki.