Kolostort és péküzemet épít Szíriában az oroszokkal a magyar kormány

2019.11.03. 14:46
Vlagyimir Putyin orosz elnök eheti látogatásáról azt mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, hogy alapvetően az energetikai kérdésekről tárgyaltak. De megállapodtak egy szíriai kolostorban és péküzemben is.

Magyarország és Oroszország számára is fontos a keresztény kultúra védelme - emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter kifejtette: Oroszországgal egy nagyon komoly, feszítő jellegű nemzetközi, politikai kérdésben sikerült együttműködést kialakítani, a keresztény közösségek védelmére. Magyarország és Oroszország egyaránt jelentős erőforrásokat mozgósít a keresztény kultúra és közösségek megvédése érdekében - mondta.

Most a két ország megállapodott arról, hogy Szíriában közösen építenek újjá egy kolostort, továbbá, hogy egy város kenyérellátását biztonságosan lehetővé tévő nagy péküzem felépítését is közösen finanszírozzák

- említett példákat. Azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök e heti budapesti látogatásán nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat kötöttek.

A magyar vasúti járműgyártás történetének legnagyobb külföldi megrendelését sikerült megszerezni. Magyar-orosz ipari együttműködés keretében 1300 vasúti kocsit fognak szállítani Egyiptomba. A megbízás értéke több mint egymilliárd dollár.

A miniszter elmondta: arról is megállapodás született, hogy a Mahart szárnyashajó állományát felújítják, modernizálják, szintén orosz ipari együttműködés keretében.

Szijjártó Péter azt mondta:

amikor Oroszország vezetőivel tárgyalnak, egyértelmű, hogy az energetikai kérdések uralják a napirendet.

Úgy fogalmazott, most "kényelmes a helyzetünk", hiszen olyan még soha nem volt Magyarország történetében, hogy az országban található gáztározók szinte teljesen fel vannak töltve. Így már a jövő télre vonatkozóan folytatnak tárgyalásokat - tette hozzá.

Kifejtette, sikerült megkötni azokat a szükséges megállapodásokat is, amelyek nyomán a Richter - a legnagyobb magyar gyógyszergyártó vállalat - újabb piaci sikereket érhet el Moszkvában, ugyanis egy 15 millió dolláros beruházást hajt végre annak köszönhetően, hogy a vállalat egyik legfontosabb terméke felkerült az orosz társadalombiztosítás által támogatott listára.

A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország újabb sikereket ér el élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatainak beruházásai nyomán is, a takarmánygyártás területén.