Kásler: A kormány a betegségek megelőzésére helyezi a hangsúlyt

2019.11.04. 10:55

Az egészségügyi fejlesztések egyik fő célja, hogy javítsák az alapellátást, a kormány ugyanis megelőzni szeretné a betegségeket, írja az MTI Kásler Miklós M1-nek adott interjúja alapján. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta: a kormány több mint 10 milliárd forinttal támogatja csoportpraxisok létrehozását, hogy egy-egy földrajzi egységben a különböző orvosi szakmák együtt dolgozhassanak. A fogorvosok havi fix összegű emelést kapnak. Kásler beszélt arról is, hogy átalakították a sürgősségi ellátást, megalkották az öt nemzeti programot és folyamatosan fejlesztik az Országos Mentőszolgálatot. Utóbbi részeként új mentőállomásokat építettek és újítottak fel, de megújult a mentőgépkocsipark és a felszereltsége is. A sebészeket ösztöndíjjal szeretnék átképezni érsebésszé, hogy jövőre a budapesti érsebészeti centrumok folyamatos ügyeleti ellátásban működhessenek.

A traumatológusok finanszírozási problémák miatt gyakoroltak nyomást a kormányra, ám mivel ígéretet kaptak arra, hogy rendezik a helyzetet, októberben elálltak a tömeges felmondástól. Kásler ezzel kapcsolatban a Kossuth rádióban azt mondta: növelik a traumatológiai ellátás állami támogatását,  a fix díjakra ebben az évben 3,4 milliárd forintot, jövőre pedig további 10 milliárd forintot fordít a költségvetés. 

Közben jó néhány egészségügyi intézmény ajándékautókat is kapott, bár az kérdéses, hogy ez valójában mekkora ajándék, miközben a hírek szerint a kórházak valójában csak bérelhetik az elektromos autókat, darabját 54 ezer forintért.