Miklós
-5 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Debrecen bejelentkezett az atlétikai vb-re és a Városligetben elmaradt beruházásokra

2019.11.07. 12:37 Módosítva: 2019.11.07. 12:41

Debrecen erős bástyája maradt a Fidesznek, és rögtön le is csapott azokra a lehetőségekre, amik a fővárosi politikai változásokkal kínálkoznak. Papp László polgármester a város csütörtöki közgyűlésén arról beszélt, hogy mivel Karácsony Gergely főpolgármester és Orbán Viktor kormányfő a szerdai kormányülésen egymással egyeztetett, aminek eredményeképpen a Városligetben várhatóan nem épül majd meg a Magyar Innováció Háza, „ezt Debrecen prioritásként kezeli”, és „azt a javaslatot terjesztette a polgármester a közgyűlés elé, hogy Debrecen együttműködik a kormánnyal a Magyar Innováció Háza projekt megvalósításában”.

A másik kínálkozó lehetőség eggyel komolyabb erőfeszítést kíván, és a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra vonatkozik. A jelek szerint a főváros nem járul hozzá, hogy erre az eseményre külön atlétikai stadion épüljön a kormány tervei szerint. Debrecen viszont kifejezte szándékát, és „nyitott az esemény megrendezésére”. Ez persze nem rajta, hanem a kormányon és a Nemzetközi Atlétikai Szövetségen múlik.

A debreceni közgyűlés mind a két előterjesztést nagy többséggel támogatta (30 igen, 1 tartózkodás, 1 nem, illetve 30 igen és 2 tartózkodás), számolt be róla a  Dehír.hu .