Jól ismerhette támadóit a meggyilkolt 85 éves szalonnai nő

2019.11.07. 09:53

Négy férfit fogtak el a rendőrök a hétfőn, szalonnai otthonában holtan talált 85 éves asszony ügyében; a Blikk úgy tudja, az idős nő négyből három támadóját jól ismerte. Mint írják, a feltételezett elkövetők közül hárman ugyanabban az utcában éltek, mint az idős asszony, egyik közvetlenül a nő mellett lakott. A lapnak egy utcabeli férfi azt mondta: a három férfi gyakran segített az asszonynak a ház körüli munkákban, amiért fizetséget is kaptak, máskor pedig az az idős nő enni adott későbbi támadóinak, hogy ne éhezzenek.  A feltételezett elkövetők közül ketten rokonok, egyről pedig azt írja a Blikk, hogy csak éppen betöltötte  a 18. életévét. Alkoholproblémákat is említ a lap.  A borsodi asszonyt a támadás előtt vasárnap kora délután látták utoljára, a háza előtt.

A fenti információik miatt kerestük a rendőrséget, válaszként annyit közöltek, Szalonna egy kis település.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport