220 fát vágnak ki egy óriásparkoló kedvéért a Normafán

új eötvös út
2019.11.08. 18:22

220 fát, többségükben magas kőriseket és 250 négyzetméternyi cserjét vágnak ki a Normafán, hogy parkolót építsenek a természetvédelmi terület kapujában, tudta meg a 24.hu. A nagyszabású fairtásra a Pest Megyei Kormányhivatal Természetvédelmi Főosztálya adott engedélyt a XII. kerületi Önkormányzatnak, és a fák pótlására sem kötelezték a kerületet. Az érintett, 2300 négyzetméteres területen a magas kőrisek mellett többek között mezei juharok, vadalma és madárcseresznye fák nőnek. A területről a növényzetet 2020. február 28-ig irtják le, és a határozat szerint 

a kivágott fák pótlása nem szükséges, de a létesülő parkoló zöldfelületének kialakítása során a termőhelynek megfelelő, a kistájban természetesen előforduló, őshonos fajokat kell alkalmazni.

Minderre az évek óta zajló Normafa-projekt keretében kerül sor, és a kerületi önkormányzat álláspontja szerint az óriásparkoló a terület rehabilitációját szolgálja. Az elmúlt hónapokban ugyanis a Távcső utca vonalával párhuzamosan épült egy új útszakasz, ami összeköti az Eötvös utat a Konkoly-Thege Miklós úttal, és a forgalmat hamarosan erre fogják ráterelni, így az autók és a busz nem megy majd fel az Eötvös úton a Normafa síházig. Ezzel párhuzamosan parkosították a lebontott Hotel Olimpia helyét, építettek viszont egy hatalmas, "tájba illőnek" nevezett fogadóépületet a régi Förster-villa mellé, annak a kertjébe. A síház melletti kisebb parkolót és buszfordulót megszüntetik; és a gyermekvasút állomásánál lévő parkoló is kisebb lett az útépírés miatt; helyettük pedig

a Konkoly-Thege úttal párhuzamosan alakítanak ki egy új nagyparkolót az út torkolatától fel a síházig.

Ha ez első olvasásra furcsának tűnik, az nem meglepő: az önkormányzat egyik kezével parkosítja és visszaalakítja zölddé a Normafán korábban beépített, lebetonozott területeket, a másik kezével viszont lebetonozza az eddig zöld részeket, és mindez egymástól alig néhány méterre történik.

A kerület a 24.hu-nak a projekt furcsaságait azzal magyarázta, hogy az autósok jelenleg szabálytalanul parkolnak a Normafa környékén a járdákon és a természetvédelmi területeken, az új parkolónak kiszemelt terület viszont nem erdőnek minősül, hanem közlekedési övezetnek. Az önkormányzat kommunikációja szerint a cél az, hogy a látogatók minél kisebb része parkoljon a hegyen. A megszüntetett másfél parkoló és az új nagyparkoló férőhelyeinek száma nagyjából azonos lesz, legfeljebb néhány hellyel lesz több, mint eddig. Az új nagyparkoló kialakítását a kerületvezetés azért is indokoltnak tartja, mert itt helyezik majd el a meghosszabbított Fogaskerekű végállomását, és a buszmegálló is ide kerül át a Síház elől. A parkolót azért nem a lebontott Olimpia Szálló helyére tették, mert az a terület jobban meghatározza a Normafa látképét, és mert az Eötvös út melletti KFKI lakótelep lakói egy szavazáson kinyilvánították, hogy mindenképp zöldterületet szeretnének a lakóhelyükkel szemben felszabaduló területre.

A beruházást bíráló Normafa - természetesen civil csoport szerint teljesen felesleges és káros, ami történik:

Kézenfekvőbbnek és olcsóbbnak tűnt volna az Olimpia Szálló helyén parkolót építeni és a zöld területet meghagyni a természetnek. Már ha elfogadnánk azt, hogy a látogatókat arra kell ösztönözni, hogy autóval közelítsék meg a Normafát, amelyhez a Fogaskerekűvel és busszal is el lehet jutni.

A civilek szerint a Pokorni Zoltán vezette önkormányzat csak látszategyeztetéseket folytatott, és a fontos részletek csak utólag derültek ki, amikor már semmit nem lehetett tenni.

A parkolónak szánt területen egyébként a 20. század eleji fényképek tanúsága szerint lankás rét volt, ahol szívesen síeltek az emberek telente; később ismeretlen időpontban néhány kisebb, zártkerti jellegű házikót építettek fel, a felső végét pedig parkolóvá alakították. A spontán módon beerdősült sáv az egyszeri sétáló számára az elmúlt évtizedekben erdőnek tűnhetett, de az egyszeri sétálót a fák látványa hajlamos megtéveszteni.

A Normafát átszabó beruházások helyszínrajza
A Normafát átszabó beruházások helyszínrajza

A borítóképen az Eötvös út új szakasza látható, ami a forgalmat az új parkolóhoz tereli a hegytető felől - forrás: Normafa - természetesen csoport