Kispesti polgármester: Lackner semmilyen pozíciót nem kap!

63A8949
2019.11.08. 16:40

A momentumos képviselők egy másik listát ismertek, mint amit végül a Kispesti Önkormányzat csütörtöki alakuló ülése elé terjesztettek, az eredeti, mindenki által ismert és átbeszélt listában ugyanis Lackner Csaba semmilyen bizottsági poszton nem szerepelt . Ehelyett azonban már egy „hibás” lista került a szavazó képviselők elé csütörtökön, írja a mérce.hu 

Miután a kokain és korrupciógyanúsba keveredett volt MSZP-s képviselő az alakuló ülésen átvette megbízólevelét, a Szociális és Lakásügyi Bizottság alelnökének is megszavazták. Gajda Péter Kispest polgármestere az Index kérdésére megerősítette a Mérce információját. Mint mondta, 

valóban nem ez volt az előterjesztői szándék, nem kap Lackner Csaba semmilyen pozíciót.

Hozzátette, hogy egy alelnöki pozíció semmilyen plusszal nem jár, plusz pénzzel sem, „annyi, hogy ha nincs ott az elnök, akkor ő vezeti le az ülést. Ettől ennek még lehet egy rossz optikája”, mondta Gajda.

A tervek szerint Lackner bizottsági helyét egyébként Paróczai Anikó, momentumos képviselő veszi majd át, aki jelenleg három másik bizottságban is szerepet tölt be, ráadásul őt választották meg egyenjogúsági és átláthatósági tanácsnoknak is. 

Gajda szerint Lackner alapesetben bizottsági tag sem lehet, ha azonban Paróczai valamelyik pozícióra mégis azt mondja, hogy nem tudja vállalni, akkor szükség lehet Lacknerre, ezért mondta az alakuló ülésen, hogy „ha valaki képviselő, akkor dolgozzon!” A momentumos képviselő az Indexnek pénteken úgy nyilatkozott, hogy áll a kihívás elé.

Ma reggel egyeztettem polgármester úrral. Ugyan így is meglehetősen tág a profilom, de állok a kihívás elé, hiszen a cél az, hogy Lackner Csaba ne jusson pozícióhoz

– mondta az Indexnek Paróczai. Azt is hozzátette, hogy a tegnapi ülésen ők annak tudatában szavaztak, hogy Lackner semmilyen listán nem szerepel. 

A bizottsági helyről a következő ülésen, várhatóan november végén szavaznak majd. 

(Borítókép: Gajda Péter Kispest polgármestere az alakuló ülésen. Fotó: Rostás Bianka / Index)