Újbudán és Erzsébetvárosban is Czeglédy Csaba irodáját bízzák meg az önkormányzat jogi képviseletével

2019.11.09. 07:55

A Dr. Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával szerződött az önkormányzat folyó szerződéseinek átvilágítására és sajtóperes ügyekre Erzsébetváros új vezetése, de Újbudán is előkészítés alatt áll a szombathelyi független önkormányzati képviselő irodájának megbízási szerződése, értesült az Index.

A VII. kerület vezetője, Niedermüller Péter szerint ugyanakkor nem a teljes, céges átvilágítást bízták Czeglédyékre, hanem annak a munkának egy részét, míg a cégek átvilágítását egy másik irodára bízták. A Demokratikus Koalíció politikusa szerint Erzsébetváros eddig mintegy tucatnyi ügyvédi megbízással rendelkezett, de ezeket felmondták. Czeglédy szerződése, és így a megbízás értéke egyelőre nem nyilvános, de Niedermüller szerint "természetesen minden szerződés, és az átvilágítás eredménye is nyilvános lesz".

Természetesnek tartom, hogy az ügyvéd, a jogi képviselő egy bizalmi pozíció, éppen ezért én is azokkal szerződöm, akikben meg tudok bízni mind a szakmai kompetencia, mind pedig a képviselet szempontjából.

Hasonlóképpen látja egy másik DK-s polgármester, László Imre is. Az Index megkeresésére ugyanis Újbuda polgármestere is megerősítette, hogy az önkormányzat a DK európai parlamenti (EP) listáján szereplő, de végül az önkormányzati választáson mégis függetlenként induló Czeglédy Csaba lesz a XI. kerület ügyvédje is. László Imre azt is elmondta, ők a teljes átvilágítási folyamatra, amelyet három hónap alatt szeretnének befejezni, Czeglédyéket bízzák meg, de sajtóügyekben is szerződnek az irodával.

Momentum: Mintha Orbán ügyvédjét bízná meg a kormány átvilágítással

Czeglédy megbízatása nem aratott osztatlan sikert az ellenzékben. A Momentum szombaton közleményt adott ki, elhatárolódva az egykori DK-s politikus kiválasztásától. „

A Momentum képviselői egyik kerületben sem tudtak előre Czeglédy kiválasztásáról, a döntést polgármesteri hatáskörben, egyeztetés nélkül hozták a kerület vezetői.” A párt szerint Czeglédy kinevezése nem szolgálja a közbizalom helyreállítását, ráadásul már 2010 előtt is feflüggesztett börtönt kapott „adócsalás, magánokirat-hamisítás és számviteli fegyelem megsértése miatt.”

A párt szerint mindez árnyalja azt a lehetőséget, hogy – ahogyan a DK véli – ezúttal „koncepciós eljárás folyik Czeglédy ellen a Fidesz részéről.”

Maga Czeglédy Csaba az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni ezekről a megbízásokról, mint mondta, a közéleti tevékenysége teljesen nyilvános, de az egyébként Fodor Tímea által vezetett ügyvédi iroda tevékenységét érintő kérdésekben a kamara etikai szabályait betartva nem nyilatkozik.

Érdekesség egyébként, hogy Czeglédy megbízásait már a kormánysajtó is kiszúrta, pontosabban csak az erzsébetvárosi átvilágításban vállalt szerepét érdemes itt említeni, hiszen a többi értesülés nem bizonyult igaznak. Az Index megkeresésére ugyanis Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere határozottan cáfolta, hogy bármilyen ügyvédi megbízást adott volna Czeglédy Csabának, vagy irodájának: "sem az önkormányzatnak, sem pedig a polgármesteri hivatalnak nem volt, nincs és nem is lesz szerződése a tervek szerint a Czeglédy és Társai Ügyvédi Irodával", mondta, és hozzátette: erről a kormánysajtót is felvilágosították, de helyreigazítási kérelmüknek, úgy tűnik, egyelőre nincs eredménye.

Czeglédy egyébként rendszeresen látja el Gyurcsány Ferenc DK-elnök, illetve a párt más politikusainak, így például Dobrev Klára jogi képviseletét is, de az összefogott ellenzéki pártok több peres ügyében, így például választási ügyekben is többször részt vállalt. Az Indexnek is azt mondta, hogy

soha nem merült fel ügyvédi tevékenységével kapcsolatban semmiféle kifogás, még akkor sem, ha a kormánysajtó ezt kívánja sugallni.

A legfőbb kritika ugyanis éppen az, hogy a Czeglédyt, pontosabban a Human Operator Zrt.-t érintő büntetőügy még mindig nem zárult le, az ügyvéd-politikus tárgyalásainak sorozatát felfüggesztették, miután a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listájára felkerült, ezért az ő érintettségéről még nincs jogerős ítélet. Másokat viszont jogerősen elítéltek már a diákmunkásokat foglalkoztató, a vád szerint adóelkerülésből extra profitot szerző cég ellen folyó eljárásban.

A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében februárban emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 emberrel szemben. Októberben ítélte jogerősen három év, illetve két év hat hónap börtönre a Szegedi Törvényszék három olyan vádlottat, akik beismerték bűnösségüket és a büntetésről az ügyészséggel egyezséget kötöttek.