Pál
-1 °C
3 °C

Tízmillióba is kerülhetett, hogy 271 autót szállítottak el Erdoğan miatt

2019.11.12. 07:35

A török elnök múlt heti látogatása előtt számos biztonsági intézkedésre volt szükség: ezek közé tartozott, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság autókat szállíttatott el, szám szerint 271 darabot, írja a Népszava a rendőrség információi alapján. Az elszállítás persze pénzbe kerül, ám, hogy mennyibe, azt a hatóság nem közölte, viszont a lap ráakadt egy dokumentumra, amiből kiderült, hogy „a BRFK közbeszerzési eljárás keretében, még 2018 decemberében három évre szóló szerződést kötött autók, kamionok és munkagépek elszállítására az ATC Aircom Kft-vel, nettó 138 millió (évente 46 millió) forint értékben". 

Ebből következik, hogy a török elnök érkezésekor is az ATC Aircom Kft. volt a személyautók elszállításával megbízott cég, ezt meg is erősítették a Népszavának. A szerződés szerint Budapest területén személyautót 40 ezer forintért, 3,5 tonna feletti teherautót 140 ezer forintért, buszokat pedig 190 ezer forint darabáron szállítanak el. És adódhatnak további extra kiadások, speciális szállítások vagy készenléti óradíj címén. Vagyis ha 40 ezer forintos darabáron szállították el a 271 autót, akkor az 10,8 millió forintba kerülhetett. 

Horváth Csaba, az Autómentők  Magyarországi Szakmai Szövetségének elnöke a lapnak azt mondta, a szállítási díj bár magasnak tűnhet, valójában nem az, hiszen a leparkolt autók elszállításához speciális autómentőre van szükség, és vigyázni kell, hogy a jármű ne sérüljön meg közben. A szövetség elnöke hozzátette: a szabályosan parkoló, rendezvények miatt áthelyezett autók elszállítását az állam, vagyis az adófizetők állják. Vlagyimir Putyin látogatásakor egyébként ennél kevesebbet, 216 autót kellett elvitetni.