Húsz év fegyházat kapott a nő, aki baltával agyonverte a nagymamáját

2019.11.14. 13:39

Jogerősen 20 év fegyházbüntetésre ítélte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön ezt a tiszakécskei nőt, aki két évvel ezelőtt egy baltával agyonverte saját nagymamáját, írja az MTI. A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 37 éves vádlottat.

A nő 2017. november 9-én este azért érkezett 81 éves sarkadkeresztúri nagymamájához, hogy pénzt kérjen tőle. Az idős asszony azonban ezt megtagadta, és vitatkozni kezdtek. A veszekedés másnap reggel is folytatódott, és odáig fajult, hogy a vádlott egy baltával kétszer lesújtott a sértett fejére. A megtámadott összeesett és hörögni kezdett. A vádlott később még legalább ötször lesújtott az idős asszonyra, aki meghalt.

A vádlott levette ezután a nagymama arany ékszereit, majd a holttestet egy kukába rejtette, és kivitte az ingatlan melléképületéhez. Később igyekezett a nyomokat eltüntetni, újabb arany ékszereket és egy laptopot vett magához, majd megpróbálta elhagyni a házat, de megérkezett az egyik szomszéd, akit az áldozat egy másik unokája hívott fel, mert nem érte el az idős asszonyt. A szomszéd, majd a helyszínre érkező rokonok kérdőre vonták a vádlottat, majd rendőrt hívtak, akik megtalálták az elrejtett holttestet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport