Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Fűnyírót gázolt egy vonat Dunakeszinél

2019.11.14. 19:34

Síneken hagyott fűnyírót gázolt el egy vonat a Dunakeszi-Gyártelep előtti kanyarban – derült ki az RTL Híradóban. A balesetben senki nem sérült meg, viszont az utasokat leszállították, és a vonat nem mehetett tovább. A szerelvény később egy újpesti műhelybe került, ahol kicserélik a szélvédőjét. A kár nagyjából 5 millió forint.

Egy nagy csattanásra lettünk figyelmesek, és először nem tudtuk, hogy mi történt. Mint kiderült, egy fűnyírót talált el a vonat.

– nyilatkozta Bagdi Merse az RTL-nek.

A rendőrség közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást, egyelőre ismeretlen tettes ellen. A környező kamerák felvételeit is visszanézik, hátha szerepel rajta az elkövető.

A Biber Anett, a MÁV-Csoport szóvivője szerint találtak már a síneken betontömböt, nagyobb köveket, de még üres babakocsit is találtak már a síneken. A MÁV szerint a poén kedvéért veszélyeztetik néhányan ezzel több száz ember életét.

Ezek tömegkatasztrófához vezethetnek, hiszen a vonat ráfut erre a tárgyra, és egyfajta rámpaként ez a tárgy megemeli a járművet, és a kerekek már nem a sínen folytatják tovább útjukat.

– figyelmeztet Biber.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport