Visszavonták Pécsen a civilek kiutálására biztató határozatot

2019.11.15. 09:44

Pécs visszavonta azt a gyűlöletkeltő határozatát, amiben azt kérték a pécsiektől, hogy ne adjanak ki ingatlant az Emberség Erejével Alapítványnak – írja a Népszava.

A határozatot még 2017 decemberében fogadta el az akkori kormánypárti többségű képviselő-testület.  A fideszes városvezetés két évvel ezelőtt azt állította, hogy az általuk csak Soros-szervezetnek titulált alapítvány migránsok Pécsre telepítésében fog segédkezni. (A megbélyegzés apropóját egyébként az szolgáltatta, hogy a Soros György által alapított Nyílt Társadalom támogatta az Emberség Erejével elnevezésű pécsi alapítványt.)  Az állásfoglalás miatt a kipécézett alapítványt először kitették a korábbi irodájából, de véglegesen nem sikerült kiutálnia a civileket az akkori pécsi önkormányzatnak.

A Népszava kérdésére a jelenlegi pécsi Fidesz–KDNP-frakciót vezető Csizmadia Péter elismerte, hogy ő maga is tudja: az Emberség Erejével Alapítvány soha nem foglalkozott migránsokkal. Ennek ellenére Csizmadia frakciója nem szavazott a visszavonás mellett: a kormánypárti képviselők közül ketten tartózkodtak, négyen pedig nem is nyomtak gombot a szavazógépen, amikor a visszavonás kérdése volt napirenden.