Schmuck Erzsébet lesz az LMP női társelnöke

2019.11.23. 07:29

Női társelnököt választ mai budapesti, 47. kongresszusán az LMP.

A posztra Schmuck Erzsébet parlamenti frakcióvezető-helyettes az egyedüli jelölt.

Az ellenzéki párt a rendezvényen kisebb léptékű alapszabály-módosítást is tervez, amellyel rendezheti a korábbi, etikai és fegyelmi eljárások büntetései, valamint az azokhoz kapcsolódó bírósági döntések közötti ellentmondásokat.

Kanász-Nagy Máté, az országos elnökség titkára közölte azt is: az LMP egy nagyszabású politikai akció elindításáról is döntést hoz, amelynek részleteiről a kongresszust követően adnak tájékoztatást.

Az LMP azért tart tisztújítást, mert a májusi európai parlamenti választások gyenge eredménye után a teljes elnökség lemondott. Ezután a nyáron tisztújítást tartottak, ám egyetlen nő sem szerezte meg az induláshoz szükséges támogatást. A legtöbb ajánlást akkor egyébként Schmuck Erzsébet kapta, de eltiltás alatt állt. Így Kendernay Jánost választották egyedüli társelnökké.

Azóta az LMP etikai bizottsága eltörölte a korábban tisztségektől eltiltott politikusait sújtó szankciókat.