A kormány nem akarja tudni, mit gondolnak az emberek a klímavédelemről

2019.11.25. 13:26

Nem a kormány találta ki, európai uniós kötelezettség volt az a társadalmi konzultáció vagy kérdőív a klímaváltozásról, aminek kitöltésére 165 órát adtak, és ami egyáltalán nem kapott semekkora kormányzati hírverést. Noha nem ők találták ki, pár nap alatt már 150 ezren töltötték ki a kérdőívet, csakhogy Hollik István kormányszóvivő szavaiból kiindulva, hiába, írja a 444.hu. Merthogy Hollik az Inforádiónak azt mondta:

ennek nem az a célja, hogy az emberek átfogó véleményét megtudja a kormány, hanem egy Brüsszel által előírt kötelezettség, amelynek a kormány eleget tesz.

A kormány számos bírálatot kapott, amiért nem hirdette meg a konzultációt, többek között az ellenzéki pártoktól is, amire az  Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben reagált a hétvégén. Azt írták, a kormány nem indított nemzeti konzultációt, „a Brüsszel által előírt tájékoztatási formának tettünk eleget. Ezért arra kérjük az ellenzéki pártokat, forduljanak Brüsszelhez, mert a formát és a határidőket Brüsszel írta elő. Amennyiben a kormány klíma ügyben nemzeti konzultációt akar lefolytatni, akkor azt a szokásos módon fogja megtenni.”