Meghalt Horváth János

2019.11.25. 08:44 Módosítva: 2019.11.25. 10:48

Hétfő hajnalban meghalt Horváth János közgazdász, politikus, az Országgyűlés egykori korelnöke, írta meg először a Mandiner, később a hírt az MTI is megerősítette.

Horváth 1921. november 7-én született a Fejér megyei Cecén, 1946-ban pedig a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdasági Karán diplomázott. 1942 óta volt a Független Kisgazdapárt tagja, majd 1944-ben részt vett a Magyar Nemzeti Függetlenségi Mozgalomban, ami miatt megjárta a Gestapo börtönét is, de sikerült megszöknie.

1945-ben az FKGP színeiben megválasztották nemzetgyűlési képviselőnek, de két évvel később koholt vádak alapján letartóztatták, és négyévi kényszermunkára ítélték. 1951-es szabadulása után műszerészként tevékenykedett, mivel megfosztották a képviselői mandátumától.

Az 1956-os forradalom kitörésekor az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanács ügyvezető elnöke lett, de a forradalom leverése után emigrálnia kellett: előbb Strasbourgba disszidált, majd az Egyesült Államokban telepedett le.

1958 és 1966 között közgazdaságtant hallgatott a Columbia Egyetemen, ahol közgazdaság-tudományi doktorátust szerzett, 1968-tól pedig a Butler Egyetem közgazdász-professzora lett. A rendszerváltás után, 1997-ben költözött végleg Magyarországra, egy évvel később pedig elvállalta a Fidesz gazdaságpolitikai bizottságának vezetését.

51 év után a párt országos listájáról szerzett újra parlamenti mandátumot az 1998-as országgyűlési választásokon, és egészen 2014-ig maradt parlamenti képviselő. 2003-ban lett Varga László halála után az Országgyűlés korelnöke, a 2014-es országgyűlési választáson viszont már nem indult. 2011-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjével.

Horváth János kilencvennyolc éves volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport