Auguszta
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Csak a magyar rendőrség képes szórakoztatóvá tenni egy 4 évig tartó nyomozás lezárását

2019.11.27. 10:15

Nagyon szép történetről számolt be a 444.hu 2019 Magyarországáról. Ahogy a kínai horoszkóp mondotta a Disznó évéről: "az esztendő sok sikert hozhat, ám fontos, hogy sokkal inkább a megfontoltság, semmint a kockázatvállalás lehet célravezető". Minden bizonnyal ez volt a vonalvezetője a BRFK Korrupciós és Gazdaságvédelmi Főosztályának is, legalábbis ez olvasható ki a 4 évig tartó nyomozást megszüntető határozatából.

Az Emminek volt egy Türr István Képző és Kutató Intézet nevű, felnőttképzéssel foglalkozó háttérintézménye, aminek furcsa projektjeivel sokat foglalkozott Hadházy Ákos független képviselő, ezek közül az egyik volt az intézmény telephelyeinek hómentesítésére kiírt és elnyert közbeszerzési eljárásai. 2015-ben vette észre ugyanis, hogy abban az évben és 2013-ban is talált olyan alvállalkozót az intézmény, aki eltakarítja a a havat a néhány telephely udvaráról, ám rögtön két érdekesség:

  • a megbízásokat egy hóeltakarítással nem foglalkozó budapesti reklámcég kapta, akinek ezért alvállalkozót kellett bevonnia
  • és az elnyert pályázatok olyan szinten voltak túlárazva, hogy egész városok tudták megoldani egész éves hóeltakarításukat azokból a pénzekből.

2013-ban 25 millió 600 ezer forintot fizettek ki egy cégnek két telephely udvarának hó- és síkosságmentesítéséért. majd 2015-ben is 25 milliót fizettek ki három telephelynél a munkára. És hogy lássuk, mit jelent ez az összeg a 444.hu segítségül hívott néhány adatot:

  • a három érintett udvar összterülete 7670 négyzetméter (futballpálya méret), erre fizettek 25 milliót
  • miközben Pécs éves hó- és síkosságmentesítése 60 millió forintba kerül,
  • Békéscsabán ugyanez évi 50 millió forint,
  • Szekszárd erre a célra a kérdéses tender előtti, 2014-es évben 40 milliót költött.

"Tehát 163, 194 és 96 négyzetkilométer területű megyei jogú városok éves hóeltakarítása - nagy gépekkel, sószórókkal, hóekékkel és kézi erővel - kerül durván kétszer annyiba, mint amennyit a TKKI egy focipályányi felület tisztán tartásért kifizetett" - írja a lap, és hozzáteszi, ha Szekszárd területének mondjuk az 1%-át kell hómentesíteni, akkor "a városban egy négyzetméternyi felületet évi 42 forintért tartottak tisztán. Miközben a TKKI tenderén győztes cég, a Lightboard Outdoor Kft ugyanezért négyzetméterenként 3260 forintot kapott".

Hadházy Ákos feljelentést tett a túlárazás miatt, a komoly nyomozás 4 éven át tartott, hogy azzal záruljon, hogy

a rendőrség, miközben megállapítja, hogy "a vizsgált adatok alapján a TKKI által meghirdetett pályázatokban rögzített vállalkozói díj valóban magasabb volt az átlagos fogyasztói árnál", azzal a lendülettel azt is megállapítja, hogy a hóeltakarítás piaci árai nem meghatározhatóak

Vége, nyomozás megszüntetve. "Tehát a rendőrök négy év alatt nem tudtak kiásni egyetlen, hó- és síkosságmentesítési árajánlatot sem Magyarország területén, sőt azt állítják, hogy nemcsak nekik nem sikerült, hanem egyenesen fogalmi lehetetlenség" - írja a lap.

Külön tökéletes, hogy a rendőrség még azt is hozzáteszi, hogy az Emmi is vizsgálta a saját közbeszerzési megbízásait, és nem talált semmi problémát. Ahogy azt is, hogy az igazgató igazából nem tudhatta, hogy ez sok vagy kevés. További részletek a 444 cikkében.