Etelka, Aletta
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Használhatatlanra ázott a dunakeszi gimnázium tornaterme

30559707 7a4cc86b5f813d996f6c75cec87d19cf o
2019.11.29. 11:12

Gyakorlatilag teljesen használhatatlan a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium tornaterme, ahol egy ideje már csak akkor tudnak órákat tartani, ha éppen nem szakad az eső. Vagy már akkor sem. Az épület teteje évek óta nem véd a csapadék ellen, a beázott teremben pedig több helyen annyira felpúposodott a padló, hogy az már balesetveszélyes – derül ki abból a levélből, amit pénteken juttattak el az Indexhez. 

„A helyzet mostanára olyannyira tarthatatlanná várt, hogy a 729 diák közül a mai napon senki sem tudott a testnevelésórán részt venni”, olvasható a levélben, ami aztán részletezi az elkeserítő állapotokat is. 

A  tornacsarnok teteje már szitaszerűen, megszámlálhatatlan ponton engedi be a beltérre a csapadékvizet, aminek eredményeként eső idején már vödrökkel és ládákkal sem tudja az iskola megvédeni a padlót borító parkettát. Az több helyen felázott, balesetveszélyesen felpúposodott és alkalmatlan mind a tornaórák, mind a sportrendezvények és szabadidő tevékenységek megtartására.

Több esetben a diákok és a tanárok rákényszerültek a testnevelésóra megtartására, amely során kerülgetnünk kellett és kell a vödröket, ezen kísérletek során többen megcsúsztak a rongyokból és tálakból szivárgó vízben. Azonban a helyzet súlyosságát az is mutatja, hogy a mai napon már a vödrök kerülgetésével sem tartották meg a tanórákat.

A gimnáziumban eddig hagyomány volt, hogy a végzős osztályok az iskola saját tornacsarnokában tartsák meg a szalagavatót, de tavaly óta a lesújtó állapotok miatt ezt megszüntették. A levél írója szerint az iskolában nem csak a csarnok, de a nyílászárók, vízvezeték felújítása is húzódik, mert bár „egy megnyert pályázatunk van, csak gyakorlatban nem érzékelünk semmit.”

Pedig Dunakeszin az elmúlt években több beruházás is megvalósult. 2017 szeptemberében új iskolaépületet és sportcsarnokot is átadtak, amely 4,6 milliárd forintos állami támogatásból valósult meg. A levél szerint a jövőre nézve is vannak tervek. 

Mindeközben Dunakeszin új gimnázium és középiskola építését tervezik. Felmerül a kérdés, mind az önkormányzattól, de legfőképpen az államtól, nem kellene-e először a meglévő „vagyontárgyainkat” megóvni a teljes pusztulástól és egy ilyen patinás iskolában biztosítani a megfelelő oktatási körülményeket?

A levél írója „nem érti, hogyan fordulhatott elő ma Magyarországon, hogy az ország 2. leggazdagabb járásában és a 10. leggazdagabb városában található gimnázium tornacsarnoka használhatatlan állapotban van évek óta. Annak a gimnáziumnak az épületéről van szó, amelyben a régió legkiemelkedőbb szakmai munkája folyik évtizedek óta, aminek az eredményeként a iskola országos szinten a 38. helyezést érte el a középiskolák rangsorában 2019-ben." És ahol néhány éve még a Dunakeszin oly népszerű futsal mérkőzéseket is tartották.

Kérdéseinkkel kerestük a gimnázium igazgatóját, írtunk a Klebelsberg Központnak és a helyi önkormányzatnak is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.