32 kiló amfetamint és hat dílert fogtak a rendőrök

2019.12.01. 11:21

Csaknem 28 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök a fővárosban és Pest megyében; hat embert elfogtak, a hetedik terjesztőt még keresik.

A police.hu-ra vasárnap feltett közlemény szerint november 27-én Budapesten egy autó átvizsgálásakor a rendőrök egy táskában több mint 11 kilogramm kábítószergyanús anyagot találtak, ezért előállították az autó sofőrjét. A gödi férfit drogkereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd Budapesten és Pest megyében is házkutatást tartottak.

A házkutatások során előállítottak és kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki három budapesti, továbbá egy érdi és egy gödi férfit. Az öt terjesztő lakásán és autójában összesen több mint 21 kilogramm kábítószergyanús anyagot, ötmillió forintot, valamint a kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak. A lefoglalt kábítószer piaci értéke csaknem 28 millió forint.

A nyomozók 12 autót, egy teherautót, egy motort, egy motorcsónakot és három kerékpárt is lefoglaltak. A hat terjesztőt a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Kettejük letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte.

A társaság hetedik tagja ellen elfogatóparancsot adtak ki, őt a nyomozók még keresik.