A MÁV elesett: késnek és torlódnak a vonatok a Nyugati pályaudvaron a havazás miatt

Olvasóink komoly fennakadások tapasztaltak Budapesten, a Nyugati pályaudvaron hétfőn délelőtt: jelentős, akár egy órát, vagy akár két órát is meghaladó késésekről, járatkimaradásokról, a tájékoztatás hiányáról írtak. „A várható vonatok késnek, és ha a késés elérte a hangosbemondóban mondott időt, egyszerűen csak 5 perccel meghosszabbított késést jelentenek be (A 6.45kor Gödről továbbinduló vonatra 7.06kor a következő hangzik el: 'a várható késés 25 perc', 7.11kor: 'a várható késés 30 perc', 7.21kor újra: 'a várható késés 30 perc')." Egy másik olvasónk szerint az albertirsai állomáson elhangzott információk alapján a késéseket az okozza, hogy a Nyugati pályaudvarnál nem fejeződtek be időben a vágányzári munkálatok.

Utasok sétálnak Zugló felé
Fotó: Olvasónk

8:15-től Zugló előtt várakozott egy Kecskemétről 5:38-kor továbbinduló vonat, ezért az utasok egy része háromnegyed kilenckor úgy döntött, gyalog indulnak a síneken Zugló vasútállomás felé. Tájékoztatást az utasok állítólag nem kaptak, „ha közölték volna, mi a helyzet, lehet, hogy leszálltunk volna a KÖKI-nél" – írta olvasónk.

A MÁV honlapja szerint valóban okoz problémákat a havazás, azt írják, az időjárás miatt nehézkes a váltóberendezések kezelése, ezért vonattorlódások alakulnak ki a Nyugati előtt. Továbbá:

  • A Budapest–Vác–Szob, a Budapest-Lajosmizse és Budapest–Cegléd–Debrecen–Záhony vonalon vonalon 30-60, esetenként 60-80 perccel hosszabbodott meg a vonatok menetideje.
  • A Budapest–Veresegyház–Vác vonalon 160-180 perces a késés a délelőtti órákban.
  • A Nyugati pályaudvaron és Fótnál a havazás miatt nehézkes a váltóberendezések kezelése, vonattorlódások, várakozások alakulnak ki. Korábban 120-140 perces késésekről írt a MÁV, most csak annyit tudni, hogy a fóti állomáson akadozik a vonatok fogadása és indítása.
  • A Szegedről Budapest-Nyugati pályaudvarra 10:45-kor induló Tömörkény InterCity a mai napon nem közlekedik.
  • Időjárási ok miatt a Budapest-Nyugati pályaudvar és Monor, illetve a Monor és Budapest közötti személyvonatok nem közlekednek. Helyettük a zónázó vonatok minden állomáson és megállóhelyen megállnak.
  • A Budapest-Pécel közötti vonalszakaszon 20-30 perccel meghosszabbodik a menetidő, váltóállítási nehézségek miatt. Ugyanakkor a közúton Pécel és Isaszeg, Gödöllő és Máriabesnyő települések között balesetek miatt leállították a közúti forgalmat.
  • Az M3 autópályán, és a 3-as számú főúton az időjárás miatt a pótlóbuszok, köztük a Budapest-Hatvan közötti InterCity pótlóbuszok menetideje jelentősen megnőtt.
  • A Budapest–Újszász–Szolnok vonalon 30-40 perces késések vannak.
  • 10:46-tól Szolnok és a Nyugati pályaudvar között valamennyi vonaton felhasználhatók a Budapest-Nyugati-Szolnok, vagy ennek részviszonylatára érvényes menetjegyek (feláras vonatokon felár megváltása nélkül is). A feláras vonaton a pótjegy nélkül utazók a szabadon maradt ülőhelyeket foglalhatják el.
  • Időjárási ok miatt nem közlekedik ma a Keleti pályaudvarról Sülysápra 12:20-kor és a Sülysápról a Keletibe 13:24-kor induló S60-as jelzésű vonat. A Nyugati pályaudvarról Lajosmizsére 14:18-kor induló S21-es jelzésű vonat sem megy. Műszaki ok miatt a Nyugati pályaudvarról Prágába 13:40 induló Metropolitan EuroCity vonat a mai napon nem közlekedik.
  • A Győr-Veszprém vonalon jelentősen megnövekszik a délutáni vonatok menetideje, írják. Bakonyszentlászló és Zirc között fa dőlt a sínekre. A pályát a katasztrófavédelmi szakemberek tisztítják meg, azon a szakaszon szünetel a vonatforgalom.
Fotó: vonatinfo.mav-start.hu

A tájékozódást és az online jegyvásárlást nehezíti, hogy a MÁV applikációja nem érhető el – ám ezt időközben megjavították a szakemberek.

A budapesti és környéki állomásokon a vasúttársaság hókészenlétet rendelt el, biztosítják a megfelelő létszámot a váltók és a peronok tisztításához. Az ország más vonalain nagyobb késések nincsenek, írják honlapjukon. Olvasóink ezzel szemben emberhiányról számolnak be, többek úgy tudják, nincs elég munkatársa a MÁV-nak, hogy takarítsák a havat a Nyugati pályaudvaron.

Cikkünket frissítjük!

(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

5 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34