Kósa: Nem járulok hozzá, hogy ezt leadjátok. Műsorvezető: Ez élőben megy

Untitled-2
2019.12.03. 14:08

Kósa Lajos egy 20 perces beszélgetős műsorban volt a vendége Breuer Péternek a zsidó tematikájú közösségi televízióban, a Heti TV-ben. Az egész beszélgetésnek eleve furcsa hangulatot adott, hogy Breuer és Kósa hol tegeződtek, hol magázódtak, illetve hogy Breuer úgy próbálta meg megkérdezni Kósától a kínos dolgokat, hogy közben érezhetően igyekszik jóban lenni vele, folyton dicséri és magasztalja őt, hogy mennyi mindent tett Kósa a zsidóságért, még konkrétan ki is mondja, hogy kedveli őt.

Természetesen a középpontban Kósa Lajos szerencsétlen mondatai voltak arról, hogy a debreceni zsidók hogyan szavazhattak az összellenzéki összefogásra, melyben ott ülnek a jobbikosok is. Amikor még normális mederben haladt a műsor, Kósa azt mondta például: Orbán is azt gondolja, hogy semmilyen politikai megfontolás nem legitimálhat ordas eszméket. Breuer erre felveti, hogy a Mi Hazánk és a Jobbik soha nem volt vendég ebben a tévében.

A műsor ott kezdett el igazán abszurddá válni (13.00-tól érdemes nézni, az egész felvétel a cikk végén van), amikor Breuer Péter azt kérdezte, hogy Kósa fog-e találkozni a zsidóság képviselőivel, mit fog tenni például, ha kisétál a VII. kerületi stúdióból, és olyan öreg zsidókkal találkozik, akik azelőtt szerették őt. Elnézést fog kérni tőlük? „Itt van Jákob” – mutat hirtelen a kamera felé Breuer.

Kósa azt mondta, ezt már megtette, de szó szerint vette a kérdést. „Az a kérdés, hogy megszólítok-e járókelőket?” – értetlenkedett. Azt mondta: „Konkrétan fél nyolc van, hány ilyen emberrel találkozom?”

Arra a teoretikus kérdésre, hogy mi van, ha a mazsihiszes Heisler Andrással találkozik, Kósa azt mondta:

Péter nem fogok ott ülni az autóban, hátha arra jön Heisler András, ezt komolyan gondolod?

A csúcspont ekkor jött el:

„Mi van a debreceni zsidókkal? Azok az ön emberei, és biztos, hogy nem erre a koalícióra szavaztak” – jegyzi meg Breuer.

Kósa erre azt feleli, hogy neki nincsenek emberei, de

hadd kérdezzem már meg, most mit csinálunk? Mert egyébként szétesett a műsor. Összevissza beszélgetünk, a hülyeségekről.

Breuer erre a kamerába néz, és elköszön a nézőktől.

Kósa közbevág, és közli, hogy nem járul hozzá, hogy ezt a műsort leadják. "Azt hiszem, ehhez még jogom is van", teszi hozzá.

Breuer erre meglepve mondja, hogy

ez élőben megy.

Kósának erre is van válasza:

DE HÁT EZ EGY BUTASÁG EZ A MŰSOR!

Pár perc vitatkozás után – még az is elhangzik az ellenzékről, hogy „a szüzességet egyszer lehet elveszíteni, egyszer lehet legitimálni őket, nehéz lesz, hogy hogy állsz utána hozzá” – a beszélgetés legvégén Kósa azt mondta, kicsit át lett verve, mert neki azt mondták, felvételről megy majd műsor. "De attől én még szeretlek téged", mondja Breuernek.

Breuer erre azt mondta, igen, de előbb érkezett meg Kósa (Kósa: nem előbb, hanem időben érkeztem), és különben is, ebben a televízióban soha nem vágnak bele a beszélgetésekbe, minden úgy megy le, ahogy az elhangzott.

De még a legvégére is marad muníció az abszurditásban: Breuer szerint küzdeni kell az ordas eszmékért, ebben viszont Kósa javítja ki őt.

És akkor íme az egész műsor: