Majdnem ötvenszeresre drágult a parkolás az óbudai albérleteseknek

2019.12.03. 12:40
Véget ért Óbudán az albérletben élőknek a rendkívül kedvezményes parkolás: az új önkormányzat már második rendes ülésén módosította a parkolási rendeletet, méghozzá ennek a rétegnek igen kellemetlen módon.

A bérlői kedvezmény az adott várakozási övezet óradíjának háromszázszorosára növekedett, eszerint egy 3. díjövezeti lakcím esetén a kedvezmény éves díja 105 000 forintra, a 4. övezeti lakcím esetén 79 500 forintra emelkedett – áll az Óbudai Parkolási Kft. oldalán, további szigorítások bejelentése mellett.

A regisztrációs díj olvasónk levele szerint eddig évi 2540 forint volt, tehát az összeg a 3-as díjzónában lakóknak majdnem ötvenszeresére nőtt. Mint írja,

Ilyen mértékű emelésre szerintem sehol a városban, semelyik más kerületben nincs példa. Itt lakóként elkeseredve olvastuk, hogy mindez 1 hónapon belül már hatályba is lép, és egyből egy összegben ki kell fizetnie minden itt, albérletben élő lakosnak ezt az összeget. Ez felháborító, és egyszerűen nevetséges maga az összeg is, mert ezt egy átlagos fizetésből főleg év elején lehetetlen kifizetni. 

Tény, hogy az óbudai parkolási rendszer volt eddig a legmegengedőbb a fővárosban, ezzel a kerület vezetése sokszor el is dicsekedett. Mint korábban beszámoltunk róla, Óbuda a többi kerülethez képest sokkal nagyobb lakossági kedvezményeket adott, például a kerületi lakosok 90 percig minden óbudai zónában ingyen parkolhatnak, vagy 2. kocsira is kaphatnak díjkedvezményt, de ilyen volt a bérlők jelentős kedvezménye is.

Az albérletben élők más kerületben is sokat fizetnek, ha parkolni akarnak, a Ferencvárosban például az éves díj az adott várakozási övezet óradíjának 250-szerese, ami nem sokkal tér el az óbudai háromszázas szorzótól.

Önkormányzat: Jelentkezzenek be a bérlők!

A 2019. évre kiadott parkolási kártyák 2020. január 31-ig érvényesek, az új szabályozás tehát nem jelent karácsonyi pluszköltséget az érintetteknek, válaszolta kérdésünkre az óbudai önkormányzat.

Elmondásuk szerint a korábbi rendelet módosítása azért volt szükséges, mert a kerület útjai és parkolói olyan terhelés alá kerültek az elmúlt években, ami ellehetetlenítette a lakosok közlekedését és parkolását. Ráadásul a bérlői kedvezményes parkolási engedélyekkel tömegesen éltek vissza, munkavállalók kizárólag a kártya megszerzése érdekében jelentkeztek be kerületi tartózkodási helyre. Ennek következménye volt a megnövekedett gépjárműforgalom és a valóban életvitelszerűen itt lakók parkolásának ellehetetlenülése.

A korábbi mértékű bérlői kedvezmény biztosítása szinte egyedülálló, forgalomszabályozási okokból más fővárosi kerület sem teheti ezt lehetővé. A kedvezmény lehetősége az új szabályok szerint is megmarad, a mértéke valóban csökken, de például egy garázshely bérlésénél továbbra is lényegesen olcsóbb lesz.

„Az albérlőknek az általuk bérelt ingatlanba joguk van állandó lakcímre bejelentkezni, és ebben az esetben természetesen a lakossági várakozási kedvezménnyel élve évi 2540 Ft-ot kell fizetniük az engedélyért. Arra biztatjuk tehát a bérlőket és a bérbeadókat, hogy a következő két hónapban a bejelentkezéseket tegyék meg” – írta Berta Zsófia, az önkormányzat sajtófőnöke.