Eldugult a vízvezeték, ömlött a szennyvíz a mátraházi Tetves-rétre

2019.12.03. 16:32

Napokon keresztül ömlött a szennyvíz a mátraházi szanatórium mellett, írja a 444. A gyöngyösi Polgármesteri Hivatal azt mondta a lapnak, eldugult a Heves Megyei Vízmű egyik vezetéke, és emiatt ömlött a felszínre a szennyvíz. 

Miután bejelentés érkezett a céghez, szakembereik azonnal a helyszínre siettek, és elhárították a vészhelyzetet. Mint kiderült, amiatt nem történt semmi napokig, mert az első bejelentő az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt.-t riasztotta, ám ez nem az ő szolgáltatási körzetük, hanem a Heves Megyei Vízműé, akikhez emiatt csak napokkal később jutott el a szennyezés híre.

A Heves Megyei Vízmű emberei rendszeresen ellenőrzik a hálózatot, mondták a Polgármesteri Hivatalban a 444-nek, ám a mostani szivárgás lényegében lakatlan vidéken, Mátraháza és Mátrafüred között történt, amit az utóbbi napokban nem ellenőriztek. 

Az Egererdő Zrt. vezérigazgatóját is elérte a lap, aki arról számolt be, hogy ők csak ezen a hétvégén szereztek tudomást a szennyvízömlésről. Hogy pontosan mekkora a szennyezés mértéke, azt egyelőre nem tudni, bejelentést tettek a területileg illetékes erdészeti hatóságnál, ami a Heves Megyei Kormányhivatal mellett működik. A lap kereste a kormányhivatalt is, egyelőre nem kaptak választ. 

Az Egererdő Zrt. kedd délután azt írta Facebook oldalán, hogy hétfőre megszűnt az üzemzavar.