Nem szavazták meg a fizetését, ügyesen választott alpolgármestert Soroksár polgármestere

Bese Ferenc, Soroksár polgármestere érdekes módon oldotta meg a képviselő-testületben a választás után kialakult patthelyzetet: alpolgármestert csinált a sváb nemzetiségi képviselőből, Fuchs Gyulából – írja a 24.hu.

Bese Ferenc a Fidesz támogatásával lett polgármester, miután az októberi önkormányzati választáson 214 szavazattal legyőzte Bereczki Miklóst, az ellenzék közös jelöltjét. Ahogy a Hvg.hu ezután megírta, a képviselő-testületben ugyanakkor 6-6-os patthelyzet alakult ki az őszi választások után:

a polgármester és a mögötte álló civil egyesület két képviselője a három fideszes képviselővel alkotta az egyik tömböt, az öt ellenzéki (DK–Momentum–MSZP–PM–LMP–Jobbik) képviselő és a helyi sváb nemzetiségi képviselő a másikat.

Ez odáig vezetett, hogy a soroksári testület az alakuló ülésen nem szavazta meg a polgármester fizetését sem. Mivel a kerület régi működési szabályzata szerint havonta tartanak üléseket Soroksáron, ekkor már biztos volt, hogy Besének legalább decemberig kell várnia arra, hogy megszavazzák a tiszteletdíját.

Bár az önkormányzat  honlapja még nem ír arról, hogy kap-e már fizetést a Fidesz által támogatott polgármester, a 24.hu úgy tudja, a patthelyzetet fel tudta oldani a kormánypárttal szimpatizáló tömb a képviselő-testületben. 

Bese alpolgármesternek jelölte ugyanis Fuchs Gyulát, a képviselő-testület pedig hét igennel, egy nemmel és négy érvénytelen vokssal meg is szavazta, hogy Fuchs alpolgármester legyen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59