Milliókat próbáltak kicsalni az unokázós csalók

Három családtól is próbált, de végül csak egytől sikerült kicsalnia 1,5 millió forintnál magasabb összeget egy csaló társaság. A police.hu híre szerint a hozzátartozójának kiadva magát hívott fel egy egyelőre ismeretlen férfi november 15-én egy idős férfit. A telefonáló – akit az idős ember unokájának hitt – a férfinek azt a történetet adta elő, hogy ittasan vezetett és balesetet okozott, ami miatt eljárást fognak ellene indítani. Ezután egy másik, szintén ismeretlen telefonáló rendőrnek kiadva magát azt mondta az idős férfinek, hogy rokona megússza a büntetést, ha egy általuk megadott számlaszámra átutal 1,7 millió forintot. A kért összeget az idős férfi át is utalta, ezt több részletben vették fel a számláról, ami a 25 éves, budapesti Sz. Róberthez és élettársához, a 22 éves Cs. Alexandrához köthető. 

Ugyanezzel a történettel kerestek meg a csalók egy másik férfit is négy nappal később, tőle is 1,7 millió forintot kértek. I tt a kiszemelt áldozat felesége rájött az átverésre és nem utalták el a kért összeget, majd az esetről értesítették a rendőrséget. Legközelebb november 28-án hívta fel egy házaspárt, akiktől már 2,2 millió forintot követeltek. A pár el is ment a bankba, de  a tranzakciót nem tudták azonnal végrehajtani. Időközben beszéltek igazi rokonukkal is, ekkor derült ki a csalás. 

A BRFK unokázós nyomozócsoportja 2019. november 29-én Budapest XIV. kerületében, egy Szatmár utcai lakásban fogta el Sz. Róbertet és Cs. Alexandrát, akiket csalás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek. A rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat. A bíróság mindkét gyanúsított esetében bűnügyi felügyeletet rendelt el.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34