Térfigyelő kamera előtt verekedtek össze, kiütésre értek ki a rendőrök

Felfüggesztett szabadságvesztést és közérdekű munka kiszabását indítványozta a XIV. és XVI. kerületi ügyészség azzal a két férfival szemben, akik július végén verekedtek össze a Fogarasi úton – állt az ügyészség honlapján.

A két, hajléktalannak mondott férfi ittasan keveredett szóváltásba. Előbb a 47 éves férfi ütötte meg 29 éves társát, aki ellentámadásba lendült. Mindez egy térfigyelő kamera előtt történt, így a felvételek láttán riasztott rendőrök az első ütés után 70 másodperccel már a zuglói helyszínre értek, ahogyan az a felvételeken is látható.

A küzdelem azonban addigra épp véget ért, a földre került idősebb férfit ellenfele fektében is ütötte, rúgta. 

Ez sem mentette meg attól, hogy felelősségre vonják: az ügyészség mindkettejükkel szemben, súlyos testi sértés kísérletének vádjával büntetővégézés meghozatalára irányuló eljárást javasolt – azaz mellőzve a tárgyalást. A döntés ellen tárgyalás megtartásának igényével kérhetnek jogorvoslatot az érintettek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59