Nem adta ki a lakcímnyilvántartási adatokat, törvényt sértett a Belügyminisztérium

Szeptember közepén született másodfokú döntés arról, hogy a Belügyminisztériumnak ki kell adnia a tavalyi parlamenti választás előtti lakcímnyilvántartási adatokat, amiket a TASZ és a Political Capital már a választások előtt megigényelt. Ezek kiadását a Belügyminisztérium megtagadta, végül másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a TASZ-nak, illetve annak egyik munkatársának adott igazat és kötelezte a Belügyminisztériumot az adatok átadására. Az erről szóló írásos döntést a minisztérium 2019. október 30-án kapta meg, írták a Népszava kérdésére.

A lap azt írja, a kiperelt információkat a Belügyminisztériumnak 15 napon belül közzé kellett volna tennie, és egy november közepi kérdésre reagálva a minisztérium is azt közölte, a jogerős ítélet szerint fognak eljárni. A Népszava úgy tudja, az adatok közzététele mostanáig sem történt meg, ami azt jelenti, hogy a „jogszabályok betartásáért, betartatásáért is felelős tárca több mint két hete törvénysértő állapotot tart fenn azzal, hogy nem teljesíti az ítéletben foglaltakat." A döntést a Belügyminisztérium a Kúrián támadja meg, ám a Kúria válaszában azt írta a lapnak: hozzájuk„felülvizsgálati kérelem vagy ideiglenes intézkedés iránti kérelem még nem érkezett."

Az adatok megismerése a TASZ szerint azért is fontos, mert ezekből lehetne következtetni arra, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések a 2018-as választások előtt. A TASZ szerint éppen olyan településeken merült fel a lakcímlétesítési csalások gyanúja, ahol a választókerületi szavazás eredményét befolyásolhatták a gyanús esetek.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59