Saját intézményei ellen tett feljelentést az Emmi

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) feljelentette saját intézményeit, mivel gyanújuk szerint ezekben régóta tudhattak a hajdúsági kirendeltség szociális intézményeinek visszaélésgyanús ügyeiről, írja a Magyar Hang.

A Központi Nyomozó Főügyészség a lap kérdésére elmondta, jelenleg korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása és vesztegetés elfogadása miatt nyomoznak. Az ügyeket június óta vizsgálják, de gyanúsított nincs. Ezek az eljárások két korábbi ügyet is érintenek, az egyik a sérült gyerekek pelenkáján nyerészkedni akaró debreceni igazgató esete, a másik pedig az idős emberek letétbe helyezett pénzének eltűnése volt. Utóbbi esetben végül akkora lett a kár, hogy a csalás gyanújának felmerülése után 13 millió forinttal pótolták a pénzt a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ büdzséjéből.

A rendőrség nyáron kezdett nyomozni az üggyel kapcsolatban, korábban ugyanis hiába jelentették az intézmény dolgozói visszaélés gyanúját a közvetlenül a minisztérium alá tartozó főigazgatóságnak, a bejelentések a felső szinteken elhaltak. Sőt, ilyenkor még azt is elárulták a kirendeltségnek, hogy ki tette a bejelentést. Az eset így nem jutott el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságának főosztályára. 

Közben a főigazgatóságnál vezetőváltás történt, de az új igazgatónál, Benedek István Zsoltnál is szőnyeg alá seperték a problémákat. Az iratok végül kerülőúton jutottak el az Emberi Erőforrások Minisztériumához, akik feldolgozták ezeket, így végül az Emmi saját intézményei ellen tett feljelentést. Figyelemre méltó volt emellett az is, hogy ekkorra már a bejelentést tevők között senki nem dolgozott a megyei kirendeltség intézményében. 

A hatóságokhoz került iratok alapján az esetről az SZGYF-et vezető Benedek István Zsoltnak és Verdó György kirendeltségigazgatónak is volt tudomása. Benedek a Magyar Hang megkeresésére nem válaszolt, Verdóról pedig azt derítették ki, hogy a férfit a fideszes képviselőből kormánymegbízottá kinevezett Rácz Róbert köréhez sorolják, Verdó felesége pedig két trafikkal is rendelkezik. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34