Tagadták bűnösségüket és felmentésüket kérték a vörösiszapper vádlottai az utolsó szó jogán

A vörösiszapper mind a tizenhárom vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte pénteken az utolsó szó jogán felszólalva a Győri Ítélőtáblán - tudósított az MTI. A másodfokú eljárásban egy hét múlva, december 13-án hirdetnek ítéletet.

Az elsőrendű vádlott, B. Zoltán, a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. egykori vezérigazgatója azt mondta, hogy 2010. október 4-én, miután értesült az Ajka melletti tízes tározó gátjának átszakadásáról, nehéz helyzetben volt, de szerinte felelős döntést hozott, mert akkor intézkedett, amikor már több információ a birtokába került.

A volt vezérigazgató együttérzését és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a károsultaknak.

B. Zoltán szerint a gátszakadás miatt neki és a kollégáinak büntetőjogi felelősségük nincs, az elmúlt kilenc évben az volt a célja, hogy ezt bizonyítsa. Azt mondta, mindig a hatósági előírásoknak megfelelően hozta meg döntéseit, azokat soha nem lépte át és nem is adott erre bátorítást senkinek sem. Ártatlannak tartja magát, ezt az első elsőfokú döntés megerősítette, mint ahogy a Győri Törvényszék is, amely meglátása szerint csak kitalált elemekkel, nem létező hatósági határozatokkal tudta bizonyítani a bűnösségét.

Az ügy további 12 vádlottja is kifejezte együttérzését és részvétét, valamint bűncselekmény hiányára hivatkozva a felmentésüket kérték.

Fejes Péter ügyész a csütörtökön tartott első tárgyalási napon elhangzott ügyvédi perbeszédekre reagálva azt mondta, nem állja meg a helyét az a védekezés, hogy a megismételt eljárás nem volt törvényes, ezért azt hatályon kívül kellene helyezni. Hozzátette, egyrészről a Győri Törvényszéket kijelölték a tárgyalás lefolytatására, másrészről a büntetőeljárásról szóló új törvény megszüntette az Országos Bírósági Hivatalnak a közveszélyokozásra vonatkozó bírói felhatalmazását, így az nem releváns, vagyis egy törvényszéki bíró törvényszékre delegált bírósági eljárásokat folytathat.

Álláspontja szerint az is téves védekezés, hogy a Győri Ítélőtábla a Veszprémi Törvényszék által megállapított tényállást vegye figyelembe a határozathozatalakor, mert azt a Győri Ítélőtábla a hatályon kívül helyezésével megszüntette, így az jelenleg egy nem létező tényállás.

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Az ügyben 2012 januárjában tizenöt ember - köztük a cég egykori vezetői és több alkalmazottja - ellen emeltek vádat.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59