Húsz év fegyházat kapott a békásmegyeri óvónő gyilkosa

Húsz év fegyházra ítélték első fokon azt a férfit, aki 2018 novemberében előre megfontolt szándékkal több lövéssel megölte lánya élettársának anyját, egy óvónőt Békásmegyeren - közölte a Fővárosi Törvényszék. 

A vádlott viszonya – feleségének halálát követően – megromlott kisebbik lánya élettársával, majd később saját lányával is. Leendő veje a vádlott családi házából hazaköltözött édesanyjához, későbba vádlott lánya is követte őt. Az édesapa nehezen viselte a kialakult helyzetet, úgy érezte, hogy lányát elvették tőle, és ezért leendő vejének édesanyját hibáztatta.

A vádlott 2018 egyik novemberi napján, a hajnali órákban magához vette sportlövőként engedéllyel tartott maroklőfegyverét, majd kocsijával ahhoz a családi házhoz hajtott, ahol akkor már lánya, annak élettársa és élettársának édesanyja is lakott - áll a vádiratban.

Később a ház előtti úton a fegyverrel négy célzott lövést adott le lánya élettársának anyjára, a munkába induló sértettre, akit olyan súlyosan megsebesített, hogy életét vesztette.

Ezután elmenekült, majd az autóban öngyilkossági szándékkal inzulint és morfiumot adott be magának, a rendőrök azonban elfogták, és kórházba szállíttatták.

A bíróság emberölés miatt találta bűnösnek, ezért húsz év fegyházbüntetésreítélték, valamint tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

A bíróság elmondta, hogy a vádlott azzal védekezett, hogy fokozott izgalmi állapotban, vaktában lövöldözve követte el a gyilkosságot, de ezt nem fogadták.

A tanúvallomások és a személyes meghallgatás alapján kitűnt, hogy a vádlott erősen autokratikus személyiség, aki ellentmondást nem tűrve irányította családja életét.

Lánya élettársát méltatlannak tartotta ahhoz, hogy bekerüljön a családjukba, majd mikor lánya – követve élettársát – elköltözött, úgy érezte, hogy elvették tőle. Ezért lánya élettársának anyját  hibáztatta.

Súlyosító körülményként értékelték, hogy előre kitervelt bosszú vezérelte a gyilkosságot és a gyilkosság – szemtanúk által leírt – kivégzés jellegét is.

A bíróság a vádlottat idős kora miatt nem ítélte életfogytiglanra, életkorát enyhítő körülményként vették figyelembe.

Az ügyészség súlyosításért, a védelem és a vádlott enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59