Letartóztatták a nagylóki szigetelőszalagos emberölés gyanúsítottjait

2019.12.07. 11:12 Módosítva: 2019.12.07. 13:44

A nagylóki emberölés három gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség a Fejér Megyei Főügyészség közleménye szerint.

November 29-én pénteken, a hajnali órákban egy férfi holttestére találtak Nagylókon. A nyomozás során kiderült, hogy három férfi egy nagylóki szórakozóhelyen italozott, amikor a teraszon egy ittas, alvó férfira figyeltek fel. Hátára először egy felfordított széket raktak, mivel ezt jó „tréfának” gondolták, egy szigetelőszalaggal szorosan a magatehetetlen embert körbetekerték, majd magára hagyták a hidegben. A sértett az éjszaka során próbálta magát kiszabadítani, azonban az összekötözött székkel együtt felborult és a hideg kövön kihűlt.

Frissítés: Az Index információi szerint a bíróság szombaton el is rendelte a három férfi letartóztatását.

A nagylóki kocsma terasza, ahol a magára hagyott, kihűlt férfit megtalálták
A nagylóki kocsma terasza, ahol a magára hagyott, kihűlt férfit megtalálták
Fotó: Police.hu

Később az RTL Klub információi alapján az is kiderült, hogy az egyik elkövető egy 30 éves önkormányzati képviselő. A rendőrség őt és két másik társát gyanúsította a bűncselekménnyel, a Bors meg is kereste ekkor az érintettnek vélt képviselőt, aki pár éve belügyminiszteri elismerést is kapott a település sikeres közmunkaprogramjáért, amiben egyébként a megkötözve magára hagyott áldozat is dolgozott. A férfi ekkor nem cáfolta, hogy ő lenne az egyik gyanúsított, de nem kívánt részletesebben nyilatkozni. 

A Főügyészség közleménye alapján a Járásbíróság szombaton dönt a gyanúsítottak letartóztatásáról, de az ügyézség indítványozta azt a cselekmény kiemelkedő súlyára és a magas büntetés lehetőségére (10-20 évig terjedő, akár életfogytiglan) hivatkozva. Az ügyészség szerint alapos a gyanúja annak is, hogy a gyanúsítottak szökni próbálnának vagy megpróbálnák a tanúkat befolyásolni, a bizonyítékokat elrejteni.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport