Törvényt módosítottak a 22 éves helyettes államtitkár miatt

134 igen szavazattal – 32 nem és 22 tartózkodás mellet – kedden elfogadták a kormányzati igazgatásról szóló törvény módosítását, vagyis lehetővé vált, hogy egy 22 éves egyetemista lány helyettes államtitkár lehessen az Emberi Erőforrások Minisztériumánál, írja a Hvg.hu.

Ahogy azt az Index is megírta, egy 22 éves joghallgató lett az ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Rácz Zsófiát a Facebook-oldalán mutatta be múlt héten Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A bejelentés után rögtön kezdeményezték a jogszabály módosításátaz ifjúságpolitikáért felelős helyettes államtitkári pozíció esetében. A változtatásról ma egyhangúlag döntött a parlament.

Eddig „közigazgatási államtitkárrá és helyettes államtitkárrá minden büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy kinevezhető, aki jogász mesterképzési szakon szerzett szakképzettséggel vagy közigazgatási mesterképzési szakon szerzett okleveles közigazgatási szakértő vagy okleveles közigazgatási menedzser szakképzettséggel vagy gazdaságtudományok képzési területen alap- vagy mesterképzésben szerzett közgazdász szakképzettséggel vagy felsőfokú végzettséggel és a feladat- és hatáskörének megfelelő szakirányú szakképzettséggel rendelkezik.”  Rácz Zsófia viszont még a diploma megszerzése előtt került Novák Katalin mellé.  

Az elfogadott jogszabály szerint mostantól 

a gyermek- és ifjúságpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztériumban helyettes államtitkárként kinevezhető az a büntetlen előéletű, az országgyűlési képviselők választásán választható személy is, aki az (1) bekezdésben meghatározott szakképzettséggel nem rendelkezik, de annak megszerzésére irányuló képzésben vesz részt, feltéve, hogy a helyettes államtitkár feladatkörébe tartozik az ifjúságpolitikával kapcsolatos feladatok ellátása.

Így Rácz Zsófia az ifjúságpolitikáért felelhet. 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59