A Gothár-ügy kapcsán a Fidesz megfosztotta Marton Lászlót a balliberális stigmától

Az ellenzék felelősségét firtatta a parlamentben a Fidesz képviselője a Gothár-ügy kapcsán a parlamentben.

Dunai Mónika azt tudakolta interpellációjában az Emmi államtitkárától, Rétvári Bencétől: „Milyen lehetőségek vannak arra, hogy ezek a személyek a kulturális közéletből kikerüljenek, és milyen jogi eszközök vannak felelősségre vonásukra?”

Dunai szerint a „balliberális fellegvárnak számító Katona József Színház vezetője, Máté Gábor el akarta tussolni az ügyet” amelyben a korábban SZDSZ-ben politizáló Gothár Péter rendező érintett.

A #metoo-kampány idején „az ellenzék akciózik, de a Gothar-ügyben eddig semmit nem tett. A balliberális elit megpróbálja eltussolni Gothár ügyét.”

Rétvári Bence az ellenzék korábbi nyilatkozataiból idézett Marton László zaklatási ügye kapcsán. A néhai rendezővel szemben szerinte az ellenzék látványosan akciózott, mert ott egy olyan személyről volt szó, aki „nem kötődik hozzájuk, annak esetében petíciót fogalmaznak meg”, miközben Gothár ügyében eltussolás ment:

„Eltitkolták, rejtegették, és amikor felszínre került, megpróbálták elkenni és az elkövetőt megpróbálták elbújtatni.”

Rétvári Bence válaszában az a meglepőbb, hogy a néhai Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója, főrendezője hirtelen olyan emberré vált, akit a kormánypárt szerint a balliberális politikusok nem éreztek közülük valónak – ellentétben Gothárral. Pedig két éve a kormánypárti orgánumok másképp beszéltek Martonról. Ennek a cikknek például az a címe, hogy „Marton László embermentő, makulátlan férfi a balliberális holdudvar szerint”. Ennek a cikknek meg az, hogy „A szexuális zaklatási botránnyal elvesztették kedvencüket a balliberálisok”.

Nem sokkal később aztán változott a kormánypárti értelmezés, amely mostanra teljes szembeállítássá érett Marton és Gothár ügye kapcsán.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34