Hivatalosan ma ülésezik utoljára a parlament idén

Az Országgyűlés ma 13 törvényjavaslatról szóló szavazással zárja őszi ülésszakát, írja az MTI.

A már korábban elfogadott napirend szerint a Ház aktuális ülésének utolsó napja reggel 11 órakor kezdődik a határozathozatalokkal. A képviselők ekkor döntenek a kormány kulturális törvénymódosító csomagjáról, amely az állami hírügynökség megfogalmazásában a színházi finanszírozási rendszer átalakítása mellett létrehozná a Nemzeti Kulturális Tanácsot, továbbá kultúrstratégiai intézményeket jelölne ki.

Valójában a csomagróla kormány egyáltalán nem egyeztetett a kulturális, elsősorban színházi szakma képviselőivel, és a terveket is csak azért ismerhettünk meg néhány nappal a törvénytervezet benyújtása előtt, mert valaki titokban kiszivárogtatta. Karácsony Gergely főpolgármester is csak informális úton jutott hozzá a javaslathoz, amely ellen több tízezren tiltakoztak és tüntetés is volt hétfőn este. Miért?

  • Korábban arról volt szó, hogy a kultúráért felelős miniszter vétójogot kapna a színházigazgatók kinevezések és kirúgásának tekintetében az önkormányzati fenntartású színházakban is, azaz nem szakmai bizottságok, még csak nem is a polgármester, hanem a kormány dönthetne. Az új tervezet már egyedi megállapodáshoz köti ezt. Az az önkormányzati színház viszont, amely nem hajlandó megállapodást kötni a kormánnyal a színház közös fenntartásáról, elesik a gyakran több százmilliós nagyságrendű állami kiegészítő támogatástól. (Első ránézésre a módosítás a kormánypárti önkormányzatok kedvéért születhetett, megtörténhet, hogy nem veszik el mindenhonnan a kinevezési jogot, "csak" egyes ellenzéki városok színházaitól.)
  • Az első tervezet alapján megszűnt volna a független, nemzetiségi és szabadtéri színházaknak eddig járó működési támogatás is (amit nem az egyes előadások létrehozására, hanem a mindennapi működésre lehet költeni). A végleges tervezetben ilyesmi már nem szerepel, ugyanakkor árulkodó a korábbi szándék.
  • Bár a törvénytervezetben erről persze nincs szó, de minderre a központosításon kívül részben alighanem az ellenzéki főpolgármester, Karácsony Gergely megregulázása érdekében van szüksége a kormánynak.
  • A kormány és a kormánypropaganda ugyanakkor elkezdte az egészet úgy kommunikálni, mintha bármi köze lenne Gothár Péter Katona József Színházban történt zaklatási ügyéhez, noha az ötvenoldalas törvénytervezetet nyilván már jóval korábban írni kezdték, mint hogy arra fény derült volna. Ennek ellenére Kocsis Máté egy felszólalásában már "zaklatószínházakról" és bűncselekmények eltusolásáról beszélt.

Ugyanakkor szerdán, amely hivatalosan az idei utolsó parlamenti ülésnap lenne döntés várható még közbeszerzési, igazságügyi, védelmi, egészségügyi és pénzügyi tárgyú előterjesztésekről, továbbá a temesvári népfelkelésre történő megemlékezésről és 2020. Zrínyi Miklós-emlékévvé nyilvánításáról, írja az MTI. Mindez különösen pikáns azután, hogy a kormánypártok, miközben futószalagon szavazták meg kedden a különböző törvényeket, állítólag véletlen hiba folytán nem támogatták a bírói fizetésemelésekre vonatkozó kormányjavaslatot. Nagy kérdés, hogy a kormánynak, mint előterjesztőnek sikerül-e ezt az utolsó napon, valamiféle házszabályi lehetőséggel újra napirendre vetetni, vagy sem.

Ha nem, akkor a kormánypártok rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeznek majd ebben az ügyben, információink szerint december 17-re.

A parlament szerdai ülése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2018-as üzleti jelentésének és beszámolójának tárgyalásával ér véget.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Belföld
Több ember született idén, és kevesebben haltak meg, mint tavaly

Csökkent Magyarországon a természetes fogyás mértéke 2020 első hét hónapjában a KSH adatai szerint. Eddig többen házasodtak, mint tavaly.

augusztus 25., 09:33

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34